Vágólapra másolva!
Miután a múlt héten a Stratégiai Munkacsoport benyújtotta az erre vonatkozó javaslatot, az FIA eljuttatott egy új technikai direktívát a csapatokhoz, amelyben részletezték a rajtautomatika betiltására vonatkozó szabályokat.

A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja múlt szerdai ülésén állt elő azzal a javaslattal, hogy már az augusztusi Belga Nagydíjtól kezdve tiltsák be a jelenleg használt, nagymértékben automatizált rajtolási rendszert, amely csökkenti a versenyzők szerepét. A Motorsport.com úgy tudja, az elképzelést mostanra jóváhagyták, így Charlie Whiting már ki is küldött egy technikai direktívát a csapatoknak, amelyben részletesen kifejtette az új szabályértelmezést.

Belgiumtól nem lesz többé automatizált rajt Forrás: Williams

A TD/017-15 számú direktíva tulajdonképpen a Sportszabályzat 20.1-es cikkelyének szerez érvényt. Ez kimondja, hogy

A szabályzat kiegészítésének tekinthető direktíva kitér rá, hogy a kuplung fogáspontján egészen a rajt utáni pillanatokig nem lehet majd változtatni onnantól kezdve, hogy az autó a bokszkijárat verseny előtti megnyitását követően kihajt a garázsból.

A fogáspont beállításához továbbá nem lehet szoftveres segítséget igénybe venni, azaz a versenyző nem használhat hozzá egyetlen, a kormányon lévő gombokkal vagy kapcsolókkal vezérelhető funkciót sem. A fogáspont beállítását meghatározó változó értékét nullára kell majd állítani.

Szigorítják a rádiózást is

Az egy héttel ezelőtti döntéseknek megfelelően tovább korlátozzák az autó és a bokszutcai irányítóközpont közötti rádiókommunikációt is. A rajtrácsra tartó és felvezető körökben Spától kezdve

kizárólag a biztonságot vagy magára a versenyre vonatkozó információt lesz szabad közölni a pilótákkal,

a rajtprocedúráról tehát nem lehet nekik mondani nekik semmit.

A saját vagy valamelyik ellenfelük autójával kapcsolatos problémákról lehet majd tájékoztatni őket, illetve arról, ha be kell állniuk a bokszba, a pálya csúszóssá vált, vagy valamilyen figyelmeztető zászlójelzés hatályba lépett. Azt is meg lehet mondani nekik, ha a felvezető körben visszavehetik a pozíciójukat egy késői elindulás után, de minden más információ közlése szabálytalannak fog minősülni.

A szigorításoktól azt várják, hogy kevésbé tűnjön úgy, mintha a versenyzőket a bokszból távirányítanák, ami az elmúlt időszakban gyakran felmerülő kritika volt az F1-gyel szemben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!