Vágólapra másolva!
A hétvégi büntetések tudatában bevállalták ezt, hátha ennek segítségével könnyebben tudja előrébb verekedni magát a mezőny végéről. A leváltásokkal és a fékekkel is gondja volt az osztrák időmérőn.

Az ígéreteknek megfelelően Ausztriában a Red Bull mindkét versenyzője elkezdte használni az ötödik motorját a szezonban, vagyis mindketten tíz rajthelyes büntetést kapnak az időmérő után. Ez azt jelenti, hogy végül Danyiil Kvjat a 8. helyett a 15. kockából fog startolni, Daniel Ricciardo pedig a 14. helyett a 18.-ból. (Az utolsó sor a még több büntetést felhalmozó McLareneké lesz a 20 tagú mezőnyben.) Emellett Ricciardóra egy 5 másodperces stop&boksz büntetés is vár a futamon, mert a hátrasorolást nem tudják teljes mértékben alkalmazni nála.

Kvjat reméli, hogy legalább néhány pontot elcsíphet. "Nehéz verseny vár ránk ebből a pozícióból indulva, de a csapatnak kiváló eredmény lenne, ha sikerülne szerezni néhány pontot" - mondta. "Az pozitívum, hogy az időmérőn mindent kihoztunk az autóból, amit lehetett."

A Red Bullok a mezőny végéről rajtolnak az Osztrák Nagydíjon Forrás: 2015 Getty Images/Mark Thompson

Ricciardo idén először nem jutott el a Q3-ig. A leváltásokkal és a fékekkel is küszködött, de egyelőre nem tudja, mi okozta a problémákat. "Szerintem egymástól független volt a kettő, de úgy vélem, az egyik probléma az volt, hogy a bal és a jobb oldali fékek hőmérséklete nem egyezett" - közölte.

A beállításokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az előzések segítése érdekében laposabb szárnyállásokat választott az optimálisnál, hátha így könnyebben tud előrelépni a mezőny végéről. "Kompromisszumot kötöttünk a beállításokkal, hogy a ránk váró büntetés hatását csökkentsük. Feláldoztunk valamelyest a leszorítóerőből a jobb végsebesség érdekében" - árulta el.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!