Vágólapra másolva!
Német lapértesülések szerint az osztrákok komolyan fontolgatják, hogy a Ferrari erőforrásaira cserélik le a Renault motorjait. Gyengébb hajtásláncokat kapnának, de így is jól járhatnak.

A német Sport Bild úgy tudja, a Red Bull komolyan fontolóra vette, hogy fiókcsapatával, a Toro Rossóval együtt a Ferrari motorjaira váltsanak a 2016-os idényben. A két istálló jelenleg a Renault erőforrásait használja, ezek azonban lassúnak és megbízhatatlannak bizonyultak a szezon eddigi versenyein, ami gyakran feszültséghez is vezetett a csapat és a francia gyártó között.

A Red Bull nem először dolgozna együtt a Ferrarival, hiszen 2006-ban is az olaszok motorjait használták, a Toro Rosso pedig 2007 és 2013 között kapta Maranellóból az erőforrásait. A Sport Bild szerint a felek már a tárgyalásokat is megkezdték, és a jelek szerint a Ferrari is hajlandó lenne motorokat szállítani a két csapatnak.

A Red Bull idén elégedetlen a Renault munkájával Forrás: AFP

A Ferrari azonban a hírek szerint csak akkor látná el motorokkal a riválisait, ha azok nyíltan vállalják, hogy „B-csapatként" kezelik őket, tehát a gyári csapaténál akár 20-30 lóerővel gyengébb motorokkal kell versenyezniük. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban úgy nyilatkozott, hogy „a Ferrari B-verziója is jobb lenne, mint a Renault A-verziója."

A Red Bull két csapatának 2016-ra is van szerződése a Renault-val, ennek felbontását azonban megkönnyítheti, ha a franciák úgy döntenek, a jövőben gyári istállóval szeretnének indulni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!