Társoldalunk:

Már 2016-tól új csapatokra vadászik az F1

2015.05.29. 12:52

Az FIA pályázatot írt ki a mezőny bővítésére, már a következő szezonra is lehet jelentkezni. A jelölteknek bizonyítaniuk kell, hogy hosszú távon képesek fennmaradni, és a sportág érdekeit szolgálja a részvételük.

A Caterham tavalyi csődje után idén csak tíz csapat vesz részt a Forma-1-es világbajnokságban, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban szeretné, ha ez a szám a következő években emelkedne. Ezért pályázatot írtak ki a Forma-1-be beszállni kívánó új istállók számára, amelyek közül egy akár már 2016-ra megkaphatja az indulási engedélyt.

Az FIA már tavaly elfogadta az amerikai Gene Haas csapatának jelentkezését 2016-ra, azonban még egy istállóval szeretnék bővíteni a mezőnyt 2016-ban vagy 2017-ben. Aki már jövőre indulni szeretne a Forma-1-ben, annak június 30-ig kell jelentkeznie a szövetségnél, ezután újabb információkat kapnak a kritériumokról. A végleges jelentkezést szeptember 1-jéig kell beküldeni, a döntést pedig szeptember 30-án hozza meg az FIA.

Idén csak húsz pilóta vág neki a versenyeknekForrás: AFP

A szövetség hangsúlyozta, hogy az új csapat kiválasztásánál „a bajnokság hosszú távú érdekeit" veszik majd figyelembe, és nem ragaszkodnak hozzá, hogy 12 csapatos legyen a mezőny – ha nem lesz megfelelő jelentkező, senki nem kap indulási engedélyt.

Szigorú feltételek

A bajnokságba jelentkező csapatoknak egy szigorú feltételrendszernek kell majd megfelelniük, hiszen bizonyítaniuk kell, hogy képesek hosszabb időre megvetni a lábukat a Forma-1-ben.

Az FIA megvizsgálja, hogy jelöltek rendelkeznek-e a szükséges technikai és anyagi háttérrel ahhoz, hogy „versenyképes szinten" részt tudjanak venni a futamokon. Figyelembe veszik az eddigi tapasztalataikat és az alkalmazottaik hozzáértését, valamint felmérik, „milyen értéket tudnak hozzáadni a bajnokság egészéhez."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!