Vágólapra másolva!
Az ügyfélautók engedélyezését még nem szavazta meg a Stratégiai Munkacsoport, de Bob Fernley szerint egyértelmű, hogy ebbe az irányba halad a Forma-1. Szerinte a nagyobb istállók meg sem hallgatják a kisebbek javaslatát.

A Stratégiai Munkacsoport a csütörtöki ülésén számos új szabályról döntött, valamint arról is tárgyaltak, hogyan lehetne csökkenteni a Forma-1-es csapatok költségeit. Az utóbbi kérdésben továbbra sem tudtak megegyezni, de a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleménye utalt rá, hogy ezen a téren is előrelépést tettek. Több szaklap is úgy tudja, hogy az istállók az ügyfélautók engedélyezését szeretnék elérni, és a következő hetekben meg is vizsgálják, ez milyen formában lenne kivitelezhető.

A Stratégiai Munkacsoport ülésén szintén jelen lévő Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley megerősítette, hogy az ügyfélautók bevezetése került szóba a megbeszélésen, szerinte azonban ez a szabályváltozás egyáltalán nem jelentene megoldást a küszködő istállók problémáira. A Sauberhez, a Lotushoz és a Manorhoz hasonlóan ugyanis ők is önálló konstruktőrként szeretnének az F1-ben maradni, nem pedig másoktól vásárolnák meg a kasztnit.

A Force India nem szeretne mástól kasztnit vásárolni Forrás: Farkas Péter (Origo)

Fernley szerint a nagyobb istállók „semmilyen hajlandóságot nem mutattak arra, hogy bármilyen költségcsökkentési javaslatot megvitassanak, vagy tárgyaljanak a bevételek egyenlőbb elosztásáról." A brit a Motorsport.com-nak elmondta, bármilyen ötletet vetettek fel, a többi istálló csak az ügyfélautók bevezetését látta jó megoldásnak.

„Egyértelmű, milyen irányba halad a Forma-1. Már egy ideje sejtettük, hogy ügyfélautókat akarnak, de most először úgy tálalták a kezdeményezést, mintha ez lenne az egyetlen lehetőségünk" – mondta Fernley a gyári csapatokról. „Még nem világos, hogyan fog megvalósulni, de elég egyértelmű, hogy meg fog történni. Ha bármelyik csapat is tönkremegy, a gyári csapatok harmadik autót indítanak, és közben előkészítik az ügyfélautók bevezetését."

Fernley szerint egyértelmű, hogy az ügyfélautókkal veszélybe kerülne a függetlenségüket megőrizni kívánó kisebb istállók fennállása, ezért ők is összeülnek majd, hogy megbeszéljék, hogyan védjék meg magukat. Fernley szerint egyébként egyáltalán nem biztos, hogy az ügyfélautós modell működőképes lenne. „A gyári csapatok azt állítják, járható ez az út, de én nem vagyok erről meggyőződve. A független istállókat ráadásul nem vonják be a megoldások keresésébe" – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!