Társoldalunk:

A Michelin visszatérne az F1-be

2015.05.13. 15:15

Kizárólagos beszállítóként korábban nem akartak részt venni a világbajnokságban, de változott a szemléletük. Ha olyan gumit gyárthatnak, amit hasznosnak tartanak, versenytárs nélkül is visszatérhetnek.

„Adott feltételek” teljesülése esetén „teljesen nyitott” lenne a Michelin az F1-es visszatérésre. A francia gumigyár korábban elzárkózott attól, hogy versenytárs nélkül szállítson abroncsokat a sportágba, de a jövőben az is elég lenne számukra, ha az ő szempontjukból elfogadható termékeket készíthetnének. „A technikai szabályoknak meg kellene változniuk, és a gumiknak ismét valós műszaki elemmé kellene válniuk, nem csak eszköznek, hogy többé-kevésbé látványos műsort csináljunk” – jelentette ki Pascal Couasnon, a Michelin Motorsport igazgatója az Autosprintnek.

A francia menedzser azt mondta, a Pirelli terveihez hasonlóan ők is 18 collos átmérőjű kerekekhez akarnának gumikat gyártani, és ha a döntéshozók teret engednek az elképzeléseiknek, visszatérhetnek a bajnokságba. „A következő F1-es gumitenderen benyújtjuk a javaslatainkat, miért is ne? Ezután majd (Bernie) Ecclestone vagy az FIA gondja lesz, hogy elfogadják-e azokat, vagy sem” – mondta.

Formula-e-ben használt 18 collos Michelin gumikForrás: Formula E/LAT Photographic

Couasnon szerint a Michelin manapság már „nyitott arra, hogy kizárólagos beszállító” legyen, ahogy ez jelenleg is történik például a MotoGP-ben, de az abroncsok karakterén változtatni akar. „A gumiknak mindenképpen stabil teljesítményt és tapadási szintet kell biztosítaniuk. Nem normális, hogy a versenyzők néhány kör után kénytelenek lassítani, mert egyébként a gumik nem bírják tovább. Manapság az F1-es pilóták nem tudják megmutatni a tehetségüket, mert az abroncsok ezt nem teszik lehetővé számukra” – utalt a Pirelli termékeire.

Az olaszokat gyakran kritizálják hasonló okokból, pedig ők csupán megfelelnek a tenderkiírásban foglalt igényeknek, amelyek gyorsan elkopó gumikat kívántak meg a kerékcserék kikényszerítése érdekében.  Couasnon szerint viszont ez így nincs rendjén. „A 24 órás spái GT futamon is előfordul, hogy néhány gumi még két etapot sem bír ki. Ilyen helyzet akkor áll elő, ha egy cég kizárólagos beszállító, és nincs motivációja a fejlődés érdekében. Ezt középszerűségnek hívják, nem technológiának.

"Viszont ha egy technológiai szempontból is érdekes szabályzat készül, még egyedüli beszállítóként is kötelező a legmagasabb szintű termék elkészítése” – vélte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!