Társoldalunk:

Alonso: A mai F1-es autókat sem könnyebb vezetni, mint Senna McLarenjét

2015.05.07. 18:14

A spanyol nemrég kipróbálta a legendás MP4-4-et, amellyel elsőre meg is pördült, de pár kör alatt hozzászokott. Szerinte azok, akik szerint túl egyszerű lett a pilóták dolga, egy versenygokartban is rettegnének.

Fernando Alonso szerint egyszerűen nem megalapozott a Forma-1-gyel szemben mind gyakrabban felmerülő kritika, hogy a versenyautókat mára túl könnyű lett vezetni. Jelentősen csökkenti a sport vonzerejét, hogy a közönségben ez a kép alakult ki, mert a pilóták teljesítményét így nem látják olyan hősiesnek, mint régen, ám Alonso úgy véli, „az otthon üldögélők” tévednek. 

„A magas minőségű tévék miatt az összes kamerakép tökéletes, még a belső kamerákból is úgy látszik, mintha vonaton ülnénk, és nem lenne semmilyen rázkódás. Egy húsz évvel ezelőtti belső kamerás felvétel ehhez képest őrületnek tűnik” – mondta az Origo GPhírek kérdésére Barcelonában. „Holott igazából ma is ugyanezt éljük át, csak a technológia rengeteget fejlődött.”

Alonso élvezte a körözést Senna autójávalForrás: A TAG Heuer YouTube csatornája

Alonso hozzátette, hogy a karosszékből könnyű úgy látni: a versenyzők csak ülnek, és tekergetik a kormányt. „A kritikusoknak el kellene jönniük gokartozni velünk. Rettegnének, ha a határon kellene menniük, még egy szimpla gokarttal is, amely pedig a világ legegyszerűbb dolgának látszik” – vélte. „A határon minden sportjárművet rendkívül összetett feladat vezetni.”

Senna McLarenje lassabb volt

A kérdésnek az adott aktualitást, hogy Alonso a napokban, a Tag Heuer szponzori évfordulójára készülő film forgatásának keretében kipróbálta Ayrton Senna legendás McLaren MP4-4-esét – azt az autót, amely az 1988-as szezonban egy kivételével az összes futamot megnyerte, s amely sokak szemében máig az autósport szellemének legfőbb megtestesítője maradt.

Habár Alonso, akinek ezzel a kalanddal egy álma vált valóra, elismerte, hogy kellett egy kis idő, amíg a kézi váltóval, szervókormány nélkül ráérzett a ritmusra, azt állította: az 1,5-literes, V6-os Honda-turbóval hajtott MP4-4 nem gyorsabb a mai F1-es autóknál. Sőt „a pálya konfigurációjától függően akár 10 másodperccel is lassabb lehet, és érzésre mindenképpen lassabb is volt.”

Hozzátette ugyanakkor, hogy „szükség volt pár körre, mire megszoktam. A motornak óriási a nyomatéka. Amikor kihajtottam a garázsból, és elhagytam a bokszutcát, megpróbáltam fokozatosan gázt adni, de nem akart jönni az erő, ezért lepadlóztam. Akkor viszont hirtelen megérkezett a teljes nyomaték, és meg is pördültem! Ez rögtön a felvezető körben elég necces pillanat volt…”

Nem kockáztatott

Alonso – aki egy szemgyulladás miatt a Spanyol Nagydíj előtti sajtótájékoztatón a sötét teremben is napszemüveget viselt – az Origo GPhíreknek elismerte, hogy a megforgás ellenére nem akarta túlfeszíteni a húrt az értékes relikviával.

„Persze nem merészkedtem el vele a határig, mert az túl veszélyes lett volna. Egy filmforgatási napon, a szponzorok jelenlétében nem akartam összetörni!” – mondta. „Úgy ötven százalékon mentem vele, és közben megpróbáltam kiélvezni a köröket. Azt azonban nem hiszem, hogy nehezebb volt vezetni, mint a mi autóinkat”.

„Úgy nőttem fel, hogy végignéztem ennek az autónak a világbajnoki és nagydíjgyőzelmeit Ayrtonnal meg Alain Prosttal a volánnál, ezért beleülni, megtenni vele nyolc kört egyszerűen csodálatos volt. Nehéz lesz elfelejtenem azt a napot.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!