Vágólapra másolva!
A Manornál bizonytalan a helye, de az F1 így is előnyt élvez az FR3.5-tel szemben, ahol szintén versenyez az idén.

Roberto Merhi nem tudja, meddig tarthatja meg az állását a Manornál. Habár a pusztulástól a télen éppen csak megmenekült csapat sportigazgatója, Graeme Lowdon nemrég azt mondta, elégedett a jelenlegi versenyzőpárosával, mivel a Manor pénzszűkében van, Merhi helyét folyamatosan veszélyeztetik az erősebb támogatói háttérrel rendelkező pilóták.

„Gőzöm sincs, hány versenyt csinálhatok végig. Egyelőre csak egyik hétvégéről a másikra dolgozom" – mondta az Autosportnak Sanghajban a spanyol.

A 24 éves Merhi tavaly 3. lett a Formula Renault 3.5-ben, ahol a későbbi bajnok, Carlos Sainz Jr. egyik legfőbb kihívója volt, és úgy döntött, az F1-es részvétellel párhuzamosan az idén is szerencsét próbál az utánpótlássorozatban. Ez zsúfolt időbeosztással jár, ráadásul kétszer – a monacói és az olasz nagydíjhétvégén – ütközik is a két széria programja.

Merhi az idén az F1-ben és a WSR-ben is indul Forrás: Manor Facebook

„Az elsődleges célom az, hogy az F1-ben teljesítsem az egész szezont. Ennek van prioritása" – szögezte le Merhi. „Az FR3.5 összetettjében óriási előnyre kellene szert tennem, hogy megnyerjem a bajnokságot, és mellette az F1-ben is indulhassak."

A Manor melbourne-i problémái miatt Merhi a két héttel ezelőtti Malajziai Nagydíjon indult először, és rögtön célba is ért, jóllehet, 3 körös hátránnyal a győztes Sebastian Vettelhez képest.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!