Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzőjeként fog visszavonulni a Forma-1-től a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki semmilyen jelenlétet nem tervez a sportágban, miután szögre akasztja a sisakját. Figyelmeztetett, a Ferrari az ő idejében is kezdett jól szezont, de az év végén mégsem ők nyertek.

Fernando Alonso nem tervezi, hogy néhány év múlva esedékes visszavonulása után menedzserként vagy más minőségben is a Forma-1-ben marad. A McLaren-Honda pilótája úgy véli, az életének új fejezete nyílik meg, amikor versenyzőként lejár az ideje a világbajnokságban.

„Bármennyi is lesz, 15-17 év elég a Forma-1-ből” – idézte az Autosport. „Ez talán hasonló példa, mint ami a Ferrari esetében is volt. Lezárok egy szakaszt, az életem egy részét. Számomra minden a McLaren-Hondával kezdődött, amikor három éves voltam, és édesapám épített egy másolatot” – utalt első gokartjára. „A McLaren Hondánál is fogom lezárni a pályafutásomat, de ezúttal az igazival a Forma-1-ben.”

Alonsót nem frusztrálja Vettel malajziai győzelme Forrás: Honda

Alonsót jelenleg intenzív figyelem övezi, miután a tavalyi szezon végén elhagyta a Ferrarit, és nagy kockázatot vállalva az egyelőre megbízhatatlannak bizonyuló McLaren-Hondához szerződött. A spanyol korábban többször is konfliktusba keveredett csapataival – köztük 2007-ben a McLarennel is – ezért sokan arra számítanak, hogy a jelenlegi sikertelenség ismét kikezdi a kétszeres világbajnok kapcsolatát a munkaadójával. Ő maga viszont azt mondja, az évek során változott a szemlélete.

„Nyilvánvaló, hogy sportolóként szeretnék nyerni, hiszen mindannyian versengő alkat, de az életkoromnak és a pályafutásom jelenlegi pillanatainak is köszönhetően már más szempontok is foglalkoztatnak” – árulta el.

„Szerencsés voltam, hogy világbajnokságokat, és számos futamot nyerhettem, mostanában viszont néha büszkébb vagyok a csapat által elvégzett, és a saját munkámra, mint egy trófea megnyerésére. Eljön az idő, amikor az ember eljut egy olyan lelkiállapotba, hogy az életben megváltoznak a prioritásai.”

Nem bosszankodik a Ferrari sikerei miatt

A Ferrari és Alonso tavaly szinte kilátástalan helyzetbe került, mivel a kaotikus Magyar Nagydíj kivételével nem sikerült még dobogóra sem állniuk, és mind a tempó, mind a megbízhatóság terén messze elmaradtak a mércének számító Mercedes mögött.

A csapatot érintő jelentős átszervezések részeként – hivatalosan önként – Alonso is távozott, de a McLarennel egyelőre még hátrébb csúszott a mezőnyben, miközben Sebastian Vettel már az idei második futamot megnyerte a Ferrarival. Vajon Alonso hogyan viseli a helyzetet?

Alonso és Button csatáznak a Malajziai Nagydíjon - mindketten kiestek műszaki hiba miatt Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

„Számítottam erre a kérdésre, mert a Ferrari győzelme, és azután, hogy én már a Q2-ben kiestem, ez a tökéletes pillanat ezt felvetni” – jelentette ki a spanyol. „5 évet töltöttem a Ferrarinál, és háromszor lettem 2. (a pontversenyben), de a 4. alkalommal már nem akartam” – jelentette ki.

„Ha az év végén megnyerik a világbajnokságot, talán megváltozik a véleményem, de ha ismét a 2-3. helyen zárnak, akkor boldog leszek a döntésemmel. Előfordultak évek, amikor nagyon jól kezdtünk a Ferrarival, például 2013-ban győztünk itt (Kínában), de ami igazán számít, az november, és novemberben soha sem nyertünk. Én akkor szeretnék.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!