Vágólapra másolva!
Toto Wolff egyelőre nem aggódik, de elismerte, hogy Vettel váratlan győzelme miatt némileg változtattak a programjukon. Arra számít, hogy egész évben keményen kell harcolniuk a címvédésért.

A Mercedes főnöke elismerte, a váratlan malajziai vereségük után felkészültek rá, hogy idén az egész szezonban keményen kell majd küzdeniük a címvédésért. A tavalyi idényt uraló Mercedes Ausztráliában még könnyed kettős győzelmet aratott Lewis Hamiltonnal és Nico Rosberggel, Szepangban azonban Sebastian Vettel önerőből győzte le őket a Ferrarival. Toto Wolff elismerte, hogy a németeknek reagálniuk kell a váratlan eredményre, de szerinte pánikra még egyáltalán nincs okuk.

„Mindenünk megvan, amire ehhez szükségünk van – biztosak vagyunk benne, hogy a rendelkezésünkre álló forrásainknak köszönhetően jó helyzetben vagyunk" – mondta Wolff, amikor arról kérdezték, hogy a Mercedes képes lesz-e újra átvenni az uralmat. Elárulta, a visszavágás érdekében némileg változtattak a tervezett programjukon.

„Nyugodtnak kell maradnunk, és folytatnunk kell az autónk fejlesztését. Az a lényeg, hogy a megfelelő alkatrészeket szereljük fel az autónkra, és néhány újítást korábban fogunk bevetni, mint ahogy eredetileg terveztük" – magyarázta. „Pánikra azonban nincs okunk – csak annyi történt, hogy újra egy normális idény vár ránk, tehát nem csak egy csapatnak lesz esélye a világbajnoki címre."

A Mercedes Malajziában kikapott a Ferraritól Forrás: Daimler

A Mercedes szepangi vereségét legtöbben a nagy hőségnek tulajdonítják, a forró aszfalton ugyanis a Ferrari sokkal kíméletesebben tudott bánni az abroncsaival. A technikai igazgató Paddy Lowe szerint ezért arra kell törekedniük, hogy olyan autójuk legyen, amely „minden pályán, minden körülmények között" esélyes a győzelemre. „Több új aerodinamikai fejlesztést is bevetünk Sanghajban, és az a célunk, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint Malajziában" – mondta Lowe, aki az előrejelzések alapján is bizakodhat, a hétvégi Kínai Nagydíjon ugyanis 10 fokkal hűvösebb idő várható, mint Malajziában.

Az év végéig csatázhatnak

Wolff hozzátette, ha idén is világbajnokok szeretnének lenni, nem engedhetnek meg maguknak a malajziaihoz hasonló gyengébb teljesítményt. „Egy egész idényen át tartó harcra számítunk mindkét világbajnoki címért, ezért minden lehetőséget maximálisan ki kell használnunk" – jelentette ki. „Úgy jöttünk el Malajziából, hogy tudtuk, sokmindent át kell gondolnunk. A sportnak jót tett ez az eredmény, de számunkra olyan volt, mintha ébresztőt fújtak volna. A riválisaink feljebb léptek egy szinttel, ezért nekünk még nagyobbat kell ugranunk."

Wolff ettől függetlenül úgy véli, hogy a szepangi eredménynek sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítottak. „Melbourne-ben túloztak, amikor azt mondták, hogy a Mercedes az összes futamot meg fogja nyerni, és senki nem fog minket utolérni" – mondta. „Két héttel később pedig már arról beszéltek, hogy véget ért egy korszak. Persze lehet, hogy ez valóban egy új korszak kezdete – az izgalmas csaták korszaka következhet, és mi felkészültünk a kihívásra."

A Mercedes egyébként az utóbbi években jól szerepelt a Kínai Nagydíjakon: 2012-ben Rosberg itt aratta a gyári csapat első modernkori győzelmét, tavaly pedig Hamilton nyerte meg simán a versenyt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!