Vágólapra másolva!
Niki Lauda „elszomorító” fejleménynek tartja, hogy az idén nem lesz Németországban F1-es futam, és megerősítette, hogy a Mercedes anyagilag is kisegítette volna a verseny szervezőit. Az RTL kommentátoraként dolgozó Christian Danner szerint arcon csapták a német rajongókat.

Péntek este biztossá vált, hogy 2015-ben nem lesz Németországban F1-es futam, miután az FIA hivatalosan is törölte a versenyt az idei naptárból, mert Bernie Ecclestone sem a Nürburgringgel, sem a Hockenheimringgel nem tudott megegyezni a megrendezéséről.

A vita már hónapok óta zajlott a háttérben az anyagiak miatt, Ecclestone nem engedett a futam jogdíjának árából, a pályák pedig a csökkenő jegybevételek miatt nem tudták még elfogadható veszteséggel sem megrendezni a versenyt, így kénytelenek voltak visszalépni. Európa legerősebb gazdaságában, és az elsőszámú autóipari nagyhatalom területén így nem lesz nagydíj, pedig a tavalyi világbajnok és idei favorit Mercedes anyagilag is beszállt volna a futam megmentésébe.

Sebastian Vettel Hockenheimben még nem tudott nyerni, de a Nürburgringen már igen Forrás: AFP

„A Német Nagydíj kulcsfontosságú verseny a Forma-1-es versenynaptárban, és nekünk komoly érdekünk fűződik hozzá, hogy ez a verseny megrendezésre kerüljön” – jelentette ki a csapat egy közleményben. „A Mercedes-Benz részt vett az egyeztetésekben, és jelentős hozzájárulást ajánlott fel, hogy támogasson egy sikeres Német Nagydíjat a Hockenheimringen."

„Ezt az ajánlatot sajnos nem fogadták el. Ugyanakkor alapvetően nem hisszük, hogy a résztvevő csapatok feladata lenne anyagi támogatást biztosítani önálló rendezvényeknek, és nem gondoljuk azt sem, hogy ez a fenntartható modell lenne.”

Az elmúlt évek során a Hockenheimring és a Nürburgring felváltva rendezte az F1-es futamokat, így csak minden második évben kellett veszteségeket elkönyvelniük a csökkenő érdeklődés miatt. Tavaly a Mercedes otthonához, Stuttgarthoz közeli Hockenheimben az Ezüstnyilak sikerei ellenére is nagyon alacsony volt a nézőszám, az idén pedig a Nürburgring úgy sem merte bevállalni a futam megrendezését, hogy közben Sebastian Vettel a Ferrarihoz szerződött.

Lauda szomorú, az RTL reménykedik

A Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda szerint a Német Nagydíj elvesztése „egyszerűen elszomorító”, de nem okolta Bernie Ecclestone-t a kellemetlen helyzet miatt.

Lauda szerint „a Mercedes megpróbált segíteni, ezt azonban nem fogadták el. Viszont a feltételek a világon mindenhol azonosak. Ha nincs promóter Németországban, amely meg tudná valósítani azt, amit más országokban képesek megoldani, annak ez a következménye” – mondta az RTL-nek.

Kevésbé volt elnéző a csatorna F1-es kommentátora, a szintén egykori F1-es pilóta Christian Danner, aki úgy véli, a futam törlése „a német motorsport rajongók arcon csapása.” Danner szerencsétlennek tartja, hogy "nem volt senki, aki megakadályozhatta volna ezt.”

A döntés a rajongók és a Mercedes mellett valószínűleg az RTL-t érinti a legérzékenyebben. A Németországban ingyenes közvetítést biztosító csatornán már most is csupán 1,8 millióan nézték az idei Ausztrál Nagydíjat, míg tavaly még 3,1 millió német kapcsolta be a TV-t a futam kedvéért.

„Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk a törlés miatt” – ismerte el az RTL Sportot képviselő Manfred Loppe. „A Német Nagydíj a versenynaptár fénypontja volt számunkra, így erősen reméljük, hogy ez csak egyszeri hiányzás lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!