Vágólapra másolva!
A Red Bull nyomása miatt a Renault elhagyott bizonyos minőségbiztosítási ellenőrzéseket, ez vezetett a sorozatos műszaki hibákhoz az Ausztrál Nagydíjon. A francia gyártó szerint kizárt, hogy kivonuljanak az F1-ből, de a jövőben kevésbé hallgatnak a Red Bull szavára.

Alaposan kikeltek magukból a Red Bull vezetői az Ausztrál Nagydíjon látott gyenge teljesítmény miatt. Christian Horner egyebek mellett „vezethetetlennek” nevezte a franciák erőforrását, Adrian Newey pedig közölte, hogy nem látja a fényt az alagút végén. A Renault-t képviselő Cyril Abiteboul viszont jelezte, nem kizárólag ők a felelősek azért, mert a Red Bull nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt.

„Az utolsó pillanatban is fejlesztettük a motort, de ekkor átugrottuk a megszokott minőségbiztosítási folyamatainkat és fékpadi eredményeket sem ellenőriztük vissza” – mondta a Renault Sport F1 vezetője a L’Equipe-nek. „E változtatások okoztak problémát Melbourne-ben, és ezekre fókuszálunk a gyárban Szepang előtt.”

Abiteboul szerint a Renault a Red Bull nyomására eltért bizonyos eljárásoktól, ez az oka annak, hogy nehézségekkel szembesültek, de arra számít, hogy rövidtávon nem, de idővel ismét győzelemre képesek lesznek.

A Red Bull-Renault beleszürkült a mezőnybe Ausztráliában Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Dan Istitene

„Nagyon agresszívek voltunk, mert a Red Bull azt várta tőlünk, hogy nagyon kiélezetten fejlesszünk. Most fel kell tennünk a kérdést magunknak: hogyan feledkezhettünk meg a hagyományos módszereinkről? 37 éve gyártunk F1-es motorokat, tudjuk a dolgunkat.”

A francia menedzser utalt arra, hogy a Red Bulltól érkező sorozatos kritikák kereszttüzében változhat a Renault hozzáállása a korábban 4 egyéni világbajnoki címet hozó együttműködéshez.

„Évekig közösen nyertünk, és most közös problémáink vannak” – jelentette ki. „Az eddigiek során hallgattunk a Red Bull utasításaira, de az nyilvánvaló, hogy a karosszéria- és a motorfejlesztés két különböző univerzum” – vélte. „Mindenkinek nyugalomban kellene tudnia végezni a munkáját.”

Kivonulni biztosan nem fognak

Az idénynyitó után az osztrák vállalat az F1-ből való kivonulást is felvetette, mert Dr. Helmut Marko szerint (Dietrich) „Mateschitz úr elvesztheti a lelkesedését az F1 iránt.” A Renault-t képviselő Abiteboul szerint „esélytelen”, hogy a francia vállalat kivonuljon az F1-ből.

„Mi a sport általános helyzetét is figyelemmel kísérjük, nem csupán a csapatok teljesítményét vizsgáljuk, hanem azt is, hogy a sport hogyan szerepel üzleti szempontból, és a TV-s nézettség terén” – mondta az Autosportnak. „Én nem akarok kiszállni az F1-ből, mert remek marketing platform ahhoz, amit például Kínában vagy Indiában szeretnénk elérni” – tette hozzá annak ellenére, hogy Indiában jelenleg nincs F1-es futam.

Kiszállás helyett az is elképzelhető, hogy a Renault istállót vásárol, erre pont a Red Bull fiókcsapata, a Toro Rosso a legfőbb kiszemelt. Az osztrák vállalat motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko Melbourne-ben azt mondta, hogy „eladhatjuk az STR-t, de nincs kényszer rajtunk”, és azt is kijelentette, hogy „az együttműködésünk akkor is fennmarad, ha a Renault átveszi a Toro Rossót.”

Gyári csapat lehet a Toro Rossóból Forrás: MTI/AP/Ross Land

Az Autosport megkérdezte Franz Tostot, a faenzai istálló csapatfőnökét is a helyzetről. A szintén osztrák menedzser szerint „ez lehetne a következő lépés” a csapat számára, és „jót tenne a Toro Rossónak, ha egy gyártóval működne együtt.”

Abiteboul elmondta, hogy kétéves szerződésük van jelenlegi partnerükkel, és a „prioritás az, hogy minden rendben legyen a Red Bull és a Toro Rosso számára”, valamint, hogy az együttműködést „a jelenleginél jobb munkával szeretnék megtisztelni.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!