Vágólapra másolva!
A hátsérüléssel bajlódó finn Indonéziában, egy fizioterapeuta és az edzője társaságában készül a jövő hétvégi versenyre. A Williams egyelőre nem akar a lehetséges helyettesekről beszélni.

Valtteri Bottas nem tudott rajthoz állni a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon, miután az időmérő edzésen komoly hátfájdalmakra panaszkodott, majd egy kórházi vizsgálat során kiderült, hogy kisebb szakadás keletkezett az egyik porckorongjában. Melbourne-ben az FIA orvosai alkalmatlannak nyilvánították a versenyzésre, a finn keményen dolgozik azért, hogy jövő hétvégén rajthoz állhasson Malajziában.

„A legjobb kezelésben részesül, és mindent megtesz azért, hogy újra teljesen fitt legyen" – nyilatkozta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams az Autosportnak. „Mi is mindent megteszünk, hogy segítsük a felépülését, és természetesen nagyon szeretnénk, ha minél előbb autóba ülhetne."

Williams elárulta, csak a verseny előtti szerdán derül ki, hogy Bottas indulhat-e Szepangban, hiszen át kell esnie az FIA vizsgálatain is. Bottas az eredeti terveinek megfelelően Indonéziában tölti a két verseny közötti időszakot, hogy alkalmazkodjon az időjárási viszonyokhoz és az időeltolódáshoz, és az edzőjén kívül egy fizioterapeuta is elkísérte.

A Williams Ausztráliában csak Felipe Massát tudta indítani Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A csapat egyelőre nem döntötte el, ki helyettesítené Bottast, amennyiben Malajziában sem tudna rajthoz állni. Két tesztpilótájuk közül Susie Wolffról korábban úgy nyilatkoztak, hogy nem fogják beültetni az autóba, de a tavalyi GP3-bajnok, az F1-es autókkal tapasztalatlan Alex Lynn szerepeltetése is valószínűtlen. „Számos opció közül választhatunk, ha szükségünk lenne egy tartalékversenyzőre" – mondta Williams. „Most viszont csak arra koncentrálunk, hogy Valtteri visszaülhessen az autóba, és egyelőre nem is szeretnénk alternatívákról beszélni."

Williams hozzátette, „bosszantó" volt, hogy Malajziában csak egy autóval indulhattak, de semmiképpen sem szerették volna Bottas sérülését súlyosbítani. „A versenyen az volt a célunk, hogy több pontot mentsünk, és ez sikerült is, hiszen nem sokkal maradtunk el a Ferraritól" – mondta, miután Felipe Massa a 4. helyen végzett az egyetlen célba érő ferraris, Sebastian Vettel mögött.. „A Melbourne-ben látottak alapján idén szoros csatákban lesz részünk, de elfogadjuk a kihívást."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!