Vágólapra másolva!
Egyre kisebb az esély az idei Német Nagydíj megrendezésére, miután a hockenheimi pálya igazgatója közölte, már nincs elég idő a jegyértékesítéshez. A Nürburgringről továbbra sincs hír, így egyre valószínűbb, hogy mégis 19 futamos lesz az idei szezon.

A tavalyi meglepően alacsony nézőszám után a Hockenheimring szinte biztosan nem rendezi meg az idei Német Nagydíjat. Ez eredetileg 2015-ben a Nürburgring feladata lett volna, de ők már korábban jelezték, hogy nem tudják vállalni a Bernie Ecclestone által követelt magas jogdíj megfizetését.

„Nem számítunk arra, hogy mi rendezzük az idei versenyt. Egyszerűen nem maradt elég idő a jegyértékesítéshez” – nyilatkozta a pálya ügyvezető igazgatója, Georg Seiler a Bildnek.

„Az elmúlt évek során mindent megtettünk, hogy a rajongók kedvében járjunk" - mondta Seiler. „Kifutottunk az időből, hogy a versenyt itt rendezzük meg. Ha megpróbálnánk, az esemény rangja csorbát szenvedne."

Patthelyzet alakult ki a Nürburgringgel folytatott tárgyalások terén is, mert a pálya közölte, nem tudják kigazdálkodni az F1-es futam jogdíjait, és csak olyan veszteséggel tudnák megrendezni a Német Nagydíjat, amit már nem tudnak vállalni.

A német Rosberg nyerte a tavalyi Német Nagydíjat a Mercedesszel Forrás: Origo

Felajánlották Bernie Ecclestone-nak, hogy vegye bérbe a pályát, és rendezze meg ő a futamot, de a brit üzletember nyilvánosan nem válaszolt a felvetésre. A barcelonai teszt után Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a Sky Sportsnak azt mondta, mindent megtesznek a Német Nagydíj megóvása érdekében, de az ügybe a csapatoknak alapvetően nincs beleszólásuk. Amennyiben ez a döntés végleg megpecsételi az idei Német Nagydíj sorsát, Bernie Ecclestone-nak formálisan le kell mondania a futamot az FIA-nál, amely így hivatalosan is törli azt a versenynaptárból. Ez egyébként azt jelentené, hogy a Magyar Nagydíj előtt háromhetes szünet lenne.

A Hockenheimring döntése azért kulcsfontosságú, mert amennyiben a törlés a futam július 19-i dátumához képest 3 hónapon belül történik, úgy a Sportszabályzat 5.6-os cikkelye szerint a következő évi versenynaptár tervezésekor nem veszik figyelembe - kivéve, ha előre nem látható akadály miatt hiúsul meg a futam.

Visszaesés Németországban

A tavalyi Német Nagydíjnak otthont adó Hockenheimring a Mercedes-Benz stuttgarti központjának közelében található, a futamot az Ezüstnyíllal versenyző német Nico Rosberg nyerte meg a pole pozícióból rajtolva. Egy évvel korábban a szintén német Sebastian Vettel győzött a Nürburgringen.

Vettel azóta a Ferrarihoz szerződött, ahol sok szakmabelit az olasz márkával szinte minden rekordot átíró legendára, Michael Schumacherre kezdett emlékeztetni. A Schumacher-korszak idején gyakran még évente két versenyt is rendeztek az országban.

A Német Nagydíj mellett az olaszországi Monza, valamint a Malajziai Nagydíjnak otthont adó Szepang is hasonló problémákkal küzd, miközben Katar szinte minden pénzt megadna, hogy minél hamarabb F1-es futamot rendezhessen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!