Vágólapra másolva!
A legjobb köridők mögé pillantva kiderül, hogy a hosszú etapokon még a Mercedest is keményen megszorongatták Melbourne-ben, a többiekre pedig fényéveket vertek az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján. Egyelőre úgy tűnik, a teszteken nyújtott teljesítményük nagyon is valódi volt, és legalábbis a Williamsnek biztosan van mitől tartania.

A teszt az csak teszt, a szabadedzés meg csak szabadedzés, nem igaz? Dehogynem. Ettől azonban még a sorok között olvasva rengeteg információt ki lehet nyerni azokból is, ha nem vesszük fenntartások nélkül készpénznek az adatokat, és tekintettel vagyunk arra, hogy vasárnapig még sokat változhatnak az erősorrendet jelentős mértékben befolyásoló hőmérsékleti- és pályaviszonyok. Ez különösen igaz egy olyan ritkán használt, félig utcai pályára, mint amilyen az idénynyitó Ausztrál Nagydíj helyszíne, a melbourne-i Albert Park, úgyhogy amit péntek délután látunk, az a versenyen nem feltétlenül érvényesül. Ennek ellenére maguk a csapatok is a második szabadedzésen teljesített hosszú etapokból indulnak ki, amikor elhelyezik magukat a hierarchiában, és az év első nagydíjhétvégéjén különösen kíváncsiak az eredményre, mert ilyenkor derül rá fény, hogy milyen alapról vágnak neki a szezonnak. Aki most hátrányban van, annak máris erőlködnie kell, ha később feljebb akarja tornázni magát.

A Ferrari már az előszezonban gyorsnak tűnt, de most még erősebbnek mutatkozott. Azért a feltámadásukra korai mérget venni - katt a galériához! Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

A pénteki tabellák alapján látszólag beigazolódtak az előszezoni prognózisok. Mindkét edzésen a Mercedesek szerezték meg az első két helyet, és délután, amikor a versenyzők első ízben próbálták ki a lágy gumikat, a legjobb köridőket figyelembe véve Ferrari/Williams/Red Bull volt a sorrend az üldözőbolyban, majd a Toro Rosso, a Lotus, a Force India és a Sauber következett. A délelőtt és délután is leggyorsabb Nico Rosberg 0,715 másodpercet vert legközelebbi csapaton kívüli ellenfelére, az immár a Ferrarit erősítő Sebastian Vettelre, ami ismét totális Mercedes-fölényt sugall. Az 5. helyezett Valtteri Bottas hátránya már 1,5, a 6. helyezett Danyiil Kvjaté pedig több mint 2 másodperc volt. Ez a világbajnoki küzdelem szempontjából nem sok jóval kecsegtet.

A Mercedes győzelme ellen most sem érdemes nagy összegben fogadni, de azért mégiscsak felcsillant egy halvány reménysugár. Úgy tűnik, a Nico Rosberg és Lewis Hamilton által már az utolsó barcelonai teszten emlegetett beállítási nehézségek nemcsak az európai hűvösben jöttek elő, pénteken ugyanis megint mindketten azokra panaszkodtak. „A legnagyobb kihívást mindig Lewis jelenti. Ma is gyors volt, és a tökéletes beállításokra még vadásznom kell. Szerintem az fog dönteni közöttünk, hogy ezeket melyikünk találja meg" – jelentette ki Rosberg, és Hamilton is megjegyezte, hogy „a beállításokra ki kell találnunk valamit. A balansz egyelőre nem tökéletes."

Meglepően közel a Ferrari

A Mercedesnek akkora előnye van, hogy ez normális esetben aligha veszélyeztetné a sikerüket. Most azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet, a Ferrari ugyanis a délutáni szabadedzés hosszú etapjai során meglepően gyors volt. Úgy is mondhatnánk, hogy brutálisan, és ha nem diktált volna mindkét versenyzőjük egyformán erős tempót, ráadásul két különböző keverékű gumin, az eredményük akár gyanúsan jó is lehetett volna. Felipe Massa – aki a hűtővíz szivárgása miatt a bokszból figyelte a pályán zajló eseményeket – nem véletlenül állapította meg, hogy „a Ferrari hihetetlen időket ment a hosszú etapokon. Oda kell figyelnünk rájuk."

Néhány versenyző hosszú etapjának köridejei péntek délután (X: kör, Y: köridő). A zöld grafikon Räikkönené, a kék Rosbergé Forrás: Farkas Péter (Origo)

A Force India mellett a Ferrari volt az egyetlen csapat, amely mindkét fajta Pirellivel teljesített versenyszimulációt: miközben Kimi Räikkönen a lágy gumikat használta, addig Vettel a közepeseken körözgetett. Mindketten tovább maradtak a pályán, mint az ellenfeleik többsége (Räikkönen 16, Vettel 18 mért kört tett meg zsinórban), ami azt sugallja, hogy az üzemanyagszintjük sem lehetett igazán alacsony. Összehasonlításképpen Bottas 13, Rosberg 10, Hamilton pedig csak 8 körös etapot teljesített, míg az első kerékcserére az Ausztrál Nagydíjon a lágy gumikkal általában kb. 12 körig kell várni.

Ennek fényében különösen figyelemreméltó, hogy a korrigált (a kiugróan lassú köröket nem tartalmazó) átlagokat nézve Räikkönen egy kétszer hosszabb etapon is megelőzte Hamiltont, Rosbergtől pedig mindössze 0,25 másodperccel maradt le. A Ferrari számára az is biztató, hogy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és a 13. köréig lényegében folyamatosan gyorsult. Akkor állította be 1:31.885-ös legjobbját is, míg Rosberg a sajátját (amely egyébként csak 1 tizeddel volt gyorsabb) már az etapja 2. mért körében. A Mercedes eleinte jobb tempót diktált a Ferrarinál, viszont az 5. körtől lassulni kezdett, és ez Hamiltonra is érvényes volt, ami durvább gumikopásra enged következtetni. Hogy ez elég lesz-e a sebezhetőségükhez, azt egyelőre nem tudjuk, de mindenképpen egy – talán éppen az említett beállítási nehézségekből eredő – gyenge pontjukra mutat rá a Ferrarival szemben.

Räikkönen (kék) és Vettel (piros) köridejei a lágy illetve a közepes gumikon. A Pirelli ideális esetben 1,4 mp-re becsüli köztük a különbséget körönként Forrás: Farkas Péter (Origo)

Vettel etapja szintén kiemelkedő volt, ha arra gondolunk, hogy a keményebb gumikon jobb átlagot ért el, mint az egyébként kevesebb kört teljesítő Bottas a lágyabbakon. A kétféle keverék között a Pirelli szerint pillanatnyilag kb. 1,4 másodperc a különbség Melbourne-ben, de Vettel már az etap elején is csak körönként 2-3 tizeddel maradt le a Williamstől, amikor pedig a kopás még nem lehetett döntő tényező. Ráadásul Bottas Räikkönennel ellentétben elkezdett veszíteni a tempójából a 9. körben, és mielőtt kiállt a bokszba, már 1,9 másodperccel volt lassabb honfitársánál.

Etapátlagok:
(Zárójelben a mért/a figyelembe vett körök száma)

1. Rosberg 1:32.106 (10/7 kör)
2. Räikkönen 1:32.353 (16/16 kör)
3. Hamilton 1:32.417 (8/5 kör)
4. Vettel 1:32.824 (18/15 kör) *
5. Bottas 1:33.054 (13/11 kör)
6. Grosjean 1:33.544 (20/17 kör)
7. Nasr 1:33.898 (11/9 kör)
8. Kvjat 1:33.916 (15/12 kör)
9. Sainz 1:33.982 (18/14 kör)
10. Hülkenberg 1:34.357 (18/17 kör)
11. Pérez 1:34.519 (13/11 kör) *

* A közepes gumikon futotta. A többiek a lágyakat használták

Vettel tárgyilagosan megjegyezte, hogy a Mercedest így sem tartja verhetőnek, hozzátette viszont azt is, hogy „az egész nagyon-nagyon simán ment. Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen zökkenőmentes péntekem." Azért még nem érdemes elkiabálni a Ferrari feltámadását, hiszen míg a Williams tavaly általában gyorsult péntekről szombatra, ők gyakran inkább lassultak, és vasárnap sokszor a Mercedes versenytempója is ütősebbnek bizonyult a második edzésen látottnál. Az viszont már most kezd beigazolódni, hogy a Ferrari ragyogása a teszteken nem volt hamis: szinte biztosan nagyot léptek előre.

Máris aggódhat a Red Bull

Eközben Vettel előző alakulata máris elszenvedett egy súlyos csapást, amikor Daniel Ricciardo autójában elromlott a belsőégésű motor, ezért ki kellett hagynia a délutáni edzést. Habár remélte, hogy „csak egy kisebb fennakadásról" van szó, mégiscsak úgy tűnik, a meghibásodott Renault nem javítható – vagyis Ricciardónak összesen három motorral kellene teljesítenie az egész szezont. Ez gyakorlatilag reménytelen, úgyhogy az idény későbbi részében mindenképpen számolnia kell legalább egy 10 helyes hátrasorolással. A tavalyi teljesítménye alapján sokan őt tartották a Mercedesek egyetlen lehetséges kihívójának a világbajnoki küzdelemben, de eleve olyan kicsi esélye volt szembeszállni Hamiltonnal és Rosberggel, hogy a motorhibával most azt is elveszthette. Persze még korán van, felesleges siránkozni emiatt.

A Red Bull egyelőre aggasztóan lassú volt, bár Ricciardo tempóját nem láttuk - katt a galériához! Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Clive Mason

A Red Bull és a Renault viszonya már eddig is törékeny volt, ám most a csapat tanácsadója, Helmut Marko kapásból beszólt a francia cégnek, mert a motorjuk vezethetősége szerinte még tovább romlott a tesztek óta. „Előre akartunk lépni, ehelyett visszaléptünk" – dühöngött. „Ha az autó a féktávon ingerlékeny, a kigyorsításnál pedig vadul jön meg az ereje, nehéz kiegyensúlyozottan vezetni."

A csapatok pénteki időeredményeinek összehasonlítása az egy évvel ezelőttiekkel igencsak tanulságos. Kiderül belőle, hogy a Red Bull relatíve visszafejlődött: mindössze 0,365 másodpercet gyorsultak, holott a mezőny fele legalább 1,6-ot. A legtöbbet nem túl meglepő módon a Renault motorokkal tavaly reménytelenül szenvedő, de azóta Mercedesre váltó Lotus, amely 3,542 másodperccel ért el jobb köridőt, mint tavaly ilyenkor! Ez durva különbség. Ugyanakkor a Mercedes is óriásit lépett előre; ők 1,928 másodpercet javítottak, bár a Ferrari 1,720 másodperces fejlődése sem rossz.

A csapatok legjobb körideje pénteken az idén és tavaly

Csapat20152014Eltérés (mp)
Mercedes1:27.6971:29.625-1,928
Ferrari1:28.4121:30.132-1,720
Williams1:29.2651:30.920-1,655
Red Bull1:30.0161:30.381-0,365
Toro Rosso1:30.0711:31.060-1,044
Lotus1:30.1041:33.646-3,542
Force India1:30.4731:31.054-0,581
Sauber1:30.7551:32.355-1,600
McLaren1:31.3871:30.510+0,877

Marko nem véletlenül nevezte „rémisztőnek" a Red Bull lemaradását. Nem is az a legnagyobb baj, hogy a frontot egyedül tartó Danyiil Kvjat legjobb köre 2,3 másodperccel volt lassabb Rosbergénél, sőt 1,6-tal Vettelénél is. Sokkal aggasztóbb, hogy a hosszú etapján is átlagosan ugyanennyit, 1,6 másodpercet kapott a Ferraritól, és a különbség nagyságrendileg akkor sem csökken, ha csak az első 5 kört vesszük figyelembe. A Red Bullnál úgy érezték, sokkal előnyösebb helyzetben vannak, mint az egy évvel ezelőtti, katasztrofális előszezon után, ennek azonban pillanatnyilag pont az ellenkezője látszik.

Persze a McLaren-Hondához képest még mindig kisebb slamasztikában vannak. Jenson Button ugyan a tesztekhez képest egész sok, 21 kört tett meg délután, de az élbolyt csak 3,7 másodpercre tudta „megközelíteni" – már ha ez találó kifejezés egy ilyen helyzetben –, és a leghosszabb, 6 körös etapjában lehangoló, 1:35-1:38 közötti időket ért el. Ők az egyetlen csapat, amely lassult a tavalyihoz képest, Button ennek ellenére továbbra is azt állítja, az MP4-30 jó alapokra épül. Ami akár igaz is lehet, a McLarennek azonban már égető szüksége lenne a kilométerekre, és erre sem a brit versenyző motorján délután jelentkező vezérlési hiba, sem Kevin Magnussen kicsúszása nem volt a megfelelő orvosság. A Fernando Alonsót helyettesítő dán versenyző elismerte, hogy önhibájából törte össze a McLarent, amikor „a 6-os kanyarban a féktávot próbáltam feszegetni, és a bejáratnál kivágódott az autóm hátulja", az őszintesége azonban aligha vigasztalja a csapatát. Button félelme az utolsó rajtsortól nem alaptalan, bár ma legalább azért fellélegezhettek, hogy 107 százalékon belül tudtak maradni. Bármilyen szomorú, a McLarennel kapcsolatban vasárnap leginkább arra lesz érdemes fogadást kötni, hogy egyáltalán hányadik körig jutnak el, vagy mikor körözik le őket először.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!