Társoldalunk:

Trükkös, de egyedi motorelrendezést választott a Honda

2015.03.05. 12:28

Mégsem másolták le a Mercedes megoldását, a kompresszort is a motor mögé tették – az MGU-K-t viszont elé.

A Formula1.com exkluzív elemzése szerint a Forma-1-be az idén a McLaren oldalán visszatérő Honda az eddig kiszivárgott információkkal ellentétben mégsem másolta le a Mercedes sajátos motorelrendezését, amelynek az a lényege, hogy a turbina a szokásos helyen, a belsőégésű motor mögött, a vele tengellyel összekötött kompresszor viszont előtte van.

Ennek a szokatlan technikai megoldásnak jelentős szerepe lehetett a Mercedes fölényében, mert számtalan előnnyel jár: többek között lerövidíti a turbólyukat, valamint kisebb a hűtési igénye, ami aerodinamikailag is hasznos. Ráadásul lehetővé teszi, hogy a sebességváltót előrébb hozzák.

Hivatalos kép a Honda motorjáról. Ezen nem látszik a szokatlan elrendezésForrás: Honda

Ezért úgy hírlett, a Honda is ezt az utat választja, a Formula1.com szerint mégsem így történt. Amint a honlapon megjelent ábráról és a hozzáfűzött magyarázatból kiderül, ők a Renault-hoz és a Ferrarihoz hasonlóan a kompresszort (a rajzon kékkel kiemelve) és a turbinát (pirossal jelölve) is a motor mögött helyezték el, viszont a turbó hőenergiáját hasznosító motor-generátort, az MGU-H-t velük ellentétben a kettő közé építették be (zöld cső).

A Honda a kompresszor helyett inkább a kinetikus motor-generátort, az MGU-K-t tette a belsőégésű motor elé, ami egyedi megoldás, ennek ugyanis az összes többi gyártó a motor alatt talált helyet. Egyébként a McLaren idei autójának egyik legfeltűnőbb, és a csapat által is leggyakrabban hangoztatott technikai jellemzője a hajtáslánc rendkívül szűk beépítése.

Nehéz kezdet

A csapat számára a vártnál sokkal gyengébben alakult az előszezon: az állandó technikai problémák miatt a tizenkét tesztnap alatt összesen 1751 km-t tettek meg, míg a Mercedes 6112-t. Leginkább azzal vigasztalódhatnak, hogy a Red Bull tavaly még ennél is kevesebbet, 1711-et tudott teljesíteni, az ausztráliai idénynyitón ennek ellenére a dobogón végeztek – igaz, utólag kizárták őket.

A McLarennél elismerik, hogy a tesztek nem a várakozásaiknak megfelelően alakultak, de továbbra is azt állítják, az autójukban óriási a potenciál. „Az ideálisnál kevesebb kilométert tettünk meg, és ez kihatott az autónk fejlesztésére is" – mondta az Auto Hebdónak az istálló versenyigazgatója, Eric Boullier. „Az aerodinamikai céljainkat azonban elértük, ahogy a futóműre és a hűtésre vonatkozókat is."

„Ambiciózusnak kell maradnunk. Ugyanúgy a mihamarabbi győzelmek lebegnek a szemünk előtt, mint eddig."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!