Vágólapra másolva!
Először a szélcsatorna-váltást okolták a jerezi teszt kihagyásáért, most további csúszás miatt Barcelonába is a tavalyi autót viszik. A csapatvezető-helyettes szerint ott lesznek a szezonnyitón, Melbourne-ben.

Január végén még Mexikóvárosban ünnepelték új szponzori körük bővülését és új arculatuk megjelenését, azóta viszont viharfelhők gyülekeznek a Force India csapat felett, miután először a jerezi tesztet hagyták ki, majd a jövő heti, barcelonai tréningre is csak a tavalyi autójukat tudják elvinni.

A sajtóban elterjedt értesüléseik szerint súlyos anyagi gondjaik miatt nem tudják kifizetni a beszállítóikat, amelyek ezért visszatartják bizonyos alkatrészek legyártását, ez az oka annak, hogy a silverstone-i istálló egyelőre egy példányt sem tudott megépíteni a 2015-ös VJM08-ból.

Ezen a Force Indián még csak az első szárny, és a festés új Forrás: Sahara Force India/James Moy Photography

A Twitteren viszont megjelentettek egy képet, amelyen látható, hogy a tavalyi autót elszállítják Barcelonába, így ha az új autót, és az új Mercedes motort nem is tudják kipróbálni, egyéb méréseket legalább el tudnak végezni. A csapat a jövő hétre ígéri a tesztre érvényes versenyzői felállásának bejelentését.

Noha a jelenlegi helyzet kétségkívül nem szerencsés, a Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley szerint nincs veszélyben az istálló részvétele a március 15-én esedékes Ausztrál Nagydíjon.

„Ott leszünk Melbourne-ben a szezon kezdetén, e felől nincs kétség” – jelentette ki az Autosportnak.

„Az új autóval valóban korlátozott ideig tudunk majd tesztelni, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Ausztráliába elfogadható formában érkezzünk meg, minél több tesztkilométert megtéve.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!