Vágólapra másolva!
A világ egyik leghíresebb labdarúgó klubjához hasonlította csapatát Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke. Szerinte a Man Utd is visszaesett, de továbbra is értékes maradt, és jó üzleteket köthet. Nem hajlandó leárazni a névadó szponzori jogosultságot.

Nem várható, hogy a McLaren-Honda rövidtávon ismét névadó szponzorral kössön megállapodást, erre utal legalábbis, hogy Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke szerint jelenleg nem olyan időket élünk, ami vállalata számára lehetővé tenné, hogy ilyen jellegű együttműködésre lépjen más márkákkal.

„A névadó szponzori együttműködés egy ma már nem létező koncepció” – jelentette ki a brit üzletember, aki korábban két dohánygyártóval, és egy telekommunikációs vállalattal is hosszú távú szerződést kötött a McLaren számára.

„Ha megnézzük, hogy egy névadó szponzoráció normális esetben mit jelentene, akkor az a költségvetés 40-50%-a lenne. Nincs olyan vállalat, ami behozna annyi pénzt, amennyi egy versenyképes csapat számára elegendő lenne.”

Nem a reklámokból él a McLaren-Honda Forrás: McLaren

A válság előtt gyakorlatilag minden csapat névadó szponzorral indult, ezek ráadásul legtöbbször a reklámfelületek terén is meghatározók voltak, ma viszont csak a Mercedes, a Williams, és a Red Bull rendelkezik olyan névadóval, ami nem tartozik a csapat tulajdonosi köréhez. A fenti csapatok szponzorai biztosan nem fedezik az istállók költségvetésének felét, ahogy azt Dennis elvárná.

„Mi azt tesszük, hogy feldaraboljuk a felületeinket kisebb szeletekre, így hasonló filozófiájú vállalatok sora csatlakozhat hozzánk az autón” – vázolta. „Van helyünk nagyobb márkák számára az autónkon? Természetesen igen. A valóság viszont az, hogy olyan helyzetbe hoztuk magunkat, ahol az üzleti tevékenységünk technológiai oldala (a bevételek) másféle dinamikáját biztosítja.”

Nem árazzák le magukat

Ez a „másféle dinamika” a gyakorlatban azt jelenti, hogy a McLaren csoport egyéb leányvállalatai – köztük a sportautó-gyárral és egy elektronikai céggel – a korábbiakhoz képest alacsonyabb szponzori bevételek mellett is képesek finanszírozni a csapat működését. Dennis ennek is köszönhetően elutasíthatja, hogy olcsóbban adják a nevüket.

„Nem adtuk fel annak a gondolatát, hogy az autónk számára nagyobb összegeket szerezzünk, de nem akarunk nagy márkákat aprópénzért feltenni” – közölte.

„Kicsit olyannak érzem a helyzetet, mint a Manchester United, ami néhány elég vacak focimeccset játszott, és visszacsúszott a ligában. Viszont, még mindig azt gondolom, hogy olyanok vagyunk, mint Man Utd, és még mindig úgy közelíthetünk, hogy 'szeretne szponzorálni minket? Mi vagyunk a Man Utd'.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!