Társoldalunk:

A kis csapatok összeomlása miatt is késik az új Force India

2015.02.11. 13:53

A Toyota egykori szélcsatornáját a vártnál később kezdhették használni, a beszállítóiknak pedig előre kell fizetniük a Caterham és a Marussia csődje miatt. Bíznak benne, hogy az utolsó teszten már ott lesznek.

A tavaly becsődölt Caterham és Marussia mellett a Force India is hiányzott az első előszezoni teszthétről, miután nem sikerült időben megépíteniük az idei autójukat. A csapat néhány napja bevallotta, hogy a jövő heti, barcelonai gyakorlásra sem készül el a 2015-ös modelljük, de még fontolgatják a részvételt a tavalyi autójukkal.

A helyettes csapatfőnök Bob Fernley a Press Associationnek elmondta, az egyébként is nehéz anyagi helyzetben lévő Force India helyzetét tovább bonyolította a Caterham és a Marussia összeomlása, ezért nem sikerült időben megépíteniük az új autókat.

„Nemrég kezdtük el használni a Toyota egykori szélcsatornáját Kölnben" – nyilatkozta Fernley. „A Toyotának azonban a Caterhammel is volt megállapodása, és amíg velük nem tisztázták az ügyeiket, addig mi sem érvényesíthettük a szerződésünket. Csak december elején kaptuk meg az engedélyt a szélcsatorna használatára, tehát már akkor lemaradásban voltunk, mielőtt elkezdtük volna a munkát."

A Force Indiának egyelőre csak az új orrát és a festését mutatták megForrás: Sahara Force India/James Moy Photography

„A beszállítókkal is voltak problémáink, mert a Marussia és a Caterham összeomlása nyilván nekik is nagy károkat okozott" – folytatta Fernley. „Azt kérték tőlünk, hogy előre fizessünk, ami a pénzforgalmunknak egyáltalán nem tett jót. A beszállítókat persze egy percig sem hibáztatom, ebben a helyzetben én is ugyanezt tettem volna. Az viszont biztos, hogy ez nem segített nekünk, és több területen is lelassította a munkánkat."

Noha sokan attól tartanak, hogy a Force India nem jut el a melbourne-i idénynyitóig, Fernley szerint már a harmadik előszezoni teszten is részt tudnak majd venni Barcelonában. „A helyzetünk nem ideális, de túl fogjuk élni. Nem arról van szó, hogy nincs elég pénzünk az idényre, csak máshogy kell intéznünk a pénzforgalmunkat. Most nem tudtunk úgy megegyezni a beszállítóinkkal, mint a korábbi években, ami kicsit lelassította a munkánkat."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!