Vágólapra másolva!
Azt állítja, a döcögős kezdet nem vette el a kedvét. Ron Dennis biztos benne, hogy a Hondával sikeresek lesznek, mert szerinte „a Honda mindig sikeres volt.”

A Ferrarit öt év után elhagyó Fernando Alonso azt állítja, a McLaren-Honda nehéz első lépései az eddigi teszteken nem bátortalanították el, hanem ellenkezőleg: még eltökéltebbé tették. „Ez mindannyiunk számára komoly kihívásokkal teli időszak, mert sikerre szeretnénk vinni a projektet" – mondta a Honda tokiói sajtóeseményén. „Nagyon izgatott vagyok, hogy a McLaren-Honda családjának tagja lehetek."

„A Forma-1-ben töltött ennyi év után megint új motivációt érzek, tele vagyok adrenalinnal, amiért a legmagasabb szinten, a lehető legjobb csapattal fogok versenyezni." Bár a McLarennél legutóbb azt mondták, elégedettek lennének, ha eljutnának a célig a melbourne-i idénynyitón, Alonso hozzátette, hogy „remélhetőleg nemsokára készen állunk majd a győzelmekre."

Alonso azt állítja, a McLarennél újra motivált Forrás: McLaren

Alonso csapattársa, Jenson Button szintén azt mondta, hogy a műszaki problémáknak az előszezonban kell előjönniük, és szerinte a barcelonai tesztekre a csapat autója rengeteget fog fejlődni. „A munkánk hatékonysága terén máris jelentős fejlődést tapasztaltunk, valamint az autó és a motor egysége szempontjából is a helyes irányba mozdultunk el" – állította. „Tényleg egy egységet alkotnak: nem olyan érzés, mintha különálló autóról és motorról lenne szó. Valódi csomagba forrtak össze, ami nagyszerű."

„Nem fogjuk megnyerni az első versenyt. Sőt valószínűleg a dobogóra sem fogunk felállni" – ismerte el ugyanakkor Button. „De előre tudtuk, hogy nehéz szezonkezdetre kell készülnünk. Az összes többi csapatnak és gyártónak van tapasztalata ezekkel a hajtásláncokkal. Nekünk az a célunk, hogy fejlődjünk az év során."

A McLaren-csoport vezérigazgatója, Ron Dennis biztos benne, hogy a két cég együtt ismét képes lesz a győzelemre. „Sikeresek leszünk, mert a sporttörténelem azt mutatja, hogy a Honda mindig sikeres. Szeretnénk felidézni az 1980-as évekbeli Honda-McLaren együttműködés eredményeit" – jelentette ki. „Az első kihívás az lesz, hogy megszerezzük az első nagydíjgyőzelmünket, illetve Ausztráliában, és úgy általában rövidtávon minél versenyképesebben szerepeljünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!