Vágólapra másolva!
A jerezi teszten többen is arról számoltak be, hogy az új turbómotorok végre jobban szólnak, mint tavaly, a mérések azonban ezt nem támasztják alá. A hang minősége viszont tényleg javulhatott.

Jerezben általánosan elterjedt az a vélemény, hogy az egy évvel ezelőtt bevezetett turbómotorok idei generációjának jobb hangja van, mint tavaly, amikor a közönség csalódott volt a régi szívómotorok sivításához képest halk búgásnak ható akusztikai élmény miatt. Az eseményeket a pálya széléről figyelők közül többen arról számoltak be, hogy az autók most szebben szólnak, és érezhetően hangosabbak is lettek.

A felvetésre a Mercedes motorprogramját irányító Andy Cowell már kedden azt mondta: nem tud olyan technikai okról, amely miatt nőtt volna a hangerő. "Vajon nem csak arról van szó, hogy miután két-három hónapja nem hallottuk ezeket az autókat, most örülünk a hangjuknak, és mindannyian úgy érezzük, nagyszerűen szólnak?" – kérdezte.

Úgy tűnik, érzésre javult a V6-os turbók hangja Forrás: Williams

A magyarázatát alátámasztja a spanyol Marca újságírója, Marco Canseco is, aki szerdán méréseket végzett a jerezi pálya körül, és arra jutott, hogy a motorok nem lettek hangosabbak. Ő azt írja, az egy évvel ezelőtti teszten 102 decibellel a Ferrari produkálta a legnagyobb hangerőt, míg most a Renault-nál 100, a Mercedesnél 97, a Ferrarinál 96, a Hondánál pedig 93 decibeles értéket mért.

Füldugóra tehát a korábbi évekkel ellentétben továbbra sincs szükség a pálya mellett, de úgy tűnik, a motorhang artikuláltabbá vált, ezért kellemesebb élményt nyújt, mint tavaly. Ahogy Carseco írta, „most már tényleg sokkal jobban hasonlít egy rendes versenymotor hangjára."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!