Vágólapra másolva!
A C34 a várakozásoknak megfelelően kék-sárga lett, de baljós előjel, hogy alig van rajta szponzormatrica. Teljesen új pilótapárossal kezdik meg a 2015-ös idényt.

Történetének leggyengébb, először pont nélkül zárt szezonja után egyedi külsejű autóval vágna vissza a Forma-1-es mezőny egyik legkisebb csapata, a Sauber. 2015-ös autójuk, a péntek délelőtt bemutatott C34 külsőre egyedi lett: az új orr-szabályokra reagálva a többiekétől eltérő, a végén nyílhegyszerűen elkeskenyedő orrkúpot építettek, és viszonylag kis felületű oldalsó légbeömlőt szerkesztettek a szögletes, nem különösebben alávágott oldaldobozok elejére.

„2014 nagy csalódás volt. Ez azonban már a múlt, mostantól a jövőre koncentrálunk. Megtanultuk a leckét, és magabiztosan várjuk a következő szezont" – mondta a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn. „Fejlődnünk kell, muszáj újra a pontokért harcolnunk."

A Sauber C34 - katt a galériához! Forrás: Sauber

Bár a Ferrari új specifikációjú motorjának hűtési igénye a Sauber szerint nőtt, nekik így is sikerült csökkenteniük az oldaldobozok méretét. Az autó tesztelését vasárnap, Jerezben kezdik meg, de hangsúlyozzák, hogy még sok benne a tavalyi alkatrész – ezeket fokozatosan cserélik majd le az új fejlesztésekre.

Új pilótapáros

A Sauber elsősorban anyagi okokból kénytelen volt megválni eddigi versenyzőitől, Esteban Gutiérreztől és Adrian Sutiltól. Őket a jobb támogatói háttérrel rendelkező, újonc Felipe Nasrre, valamint a csődbement Caterhamtől szerződtetett Marcus Ericssonra cserélték le. „Örülök, hogy a pilótáink friss levegőt hoznak a csapatunkhoz" – állította Kaltenborn. „Mindketten fiatalok, tehetségesek és nagyon motiváltak."

„Az előző nehéz szezon után most szeretnénk előrelépni, és újra a középmezőnyben harcolni, ahogy ez az istálló korábban is tette" – mondta a 24 éves Ericsson. „Ami személyesen engem illet, szeretnék még többet tanulni, és kivívni a helyemet a Forma-1 versenyzőjeként. Úgy érzem, a lehető legjobb környezetbe kerültem ehhez."

Felipe Nasr tavaly a Williams tesztpilótája volt Forrás: Sauber

A 22 éves Nasr – akit a C34-en látható egyetlen nagyobb szponzori matrica gazdája, a Banco do Brasil támogat – tavaly még a Williams tesztpilótája volt, valamint négy győzelemmel 3. lett a GP2 összetettjében, ahol három szezont húzott le.

„Újoncként rengeteget kell majd tanulnom az első idényemben, már csak azért is, mert a pályák némelyikén még nem is vezettem" – ismerte el. „Felkészültem erre a kihívásra. A Williams teszt- és tartalékpilótájaként tavaly az összes versenyhétvégéből kivettem a részemet. Párszor a vezetésre is kaptam lehetőséget, úgyhogy azt hiszem, már van valamilyen képem az F1-ről."

Az eddig látott 2015-ös autók:

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!