Vágólapra másolva!
David Coulthard szerint a McLaren-Hondának minden a rendelkezésére áll ahhoz, hogy már idén az élmezőnyben harcoljanak. A technikai igazgató szerint is aggódhatnak a riválisok.

Egy online bemutató keretében csütörtökön leplezik le az új McLarent, amely 23 év után ismét a Honda motorjaival versenyez majd. Az istálló történetében a mercedeses évek után új korszak kezdődik, a céljuk pedig Ron Dennis szerint nem lehet más, mint hogy néhány éven belül uralják a Forma-1 mezőnyét.

A 2015-ös idénnyel kapcsolatban azonban még nincsenek irreális elvárásaik, a csapathoz visszatérő Fernando Alonso nemrég kijelentette, idén még futamgyőzelmekre sem számít. A McLarennél korábban kilenc idényt lehúzó David Coulthard azonban úgy véli, a McLaren-Hondának már idén a győzelemre kell törnie, ha később bajnokságokat akarnak nyerni.

„Ez a vállalat már korábban is képes volt világbajnok motorokat építeni, a turbók technológiáját pedig az IndyCarból is ismerik" – nyilatkozta Coulthard a Hondáról. „Legalább a Renault és a Ferrari szintjén kell állniuk, szerintem nem lehetnek náluk rosszabbak."

„2015-ben persze még nem fogják a világbajnoki címet hajszolni, de miért ne törekedhetnének futamgyőzelmekre? A Red Bull tavaly a bajnokság második helyén végzett, pedig a nyilvánvalóan küszködő Renault motorjait használta" – magyarázta a skót, aki szerint a csapat vezető pozíciójába tavaly visszatért Ron Dennist sem szabad alábecsülni. „Szerintem a futamgyőzelmet kell megcélozniuk 2015-ben, nem csak a dobogós helyezéseket."

Coulthard szerint a McLarennél minden adott a sikerhez Forrás: Steven Tee

Coulthard szerint az idei szezont is a Mercedes fogja uralni, mögöttük azonban a Ferrari és a Renault csapatai kemény csatát vívhatnak, és ebbe a küzdelembe a Honda is be fog szállni. Úgy véli, minden a csapat rendelkezésére áll ahhoz, hogy ismét sikeresek legyenek. „Fernandót még mindig a versenyzők versenyzőjének tartják" – mondta a spanyolról, aki 2007-ben botrányok között hagyta el a McLarent. „Ez inkább érdekházasság, mint tiszta szerelem – az ölelkezős képeknek nem sokan hisznek -, de nem lehet tagadni, hogy Alonso képes zsinórban győzelmeket aratni, ahogy korábban a McLaren is képes volt erre."

„Jenson is egy biztos kezű, kitűnő versenyző, jó döntés volt megtartani őt" – tette hozzá a skót. „Ha ezekkel az összetevőkkel sem tudnak sikeresek lenni, akkor a McLarennel alapvető problémák vannak."

Szűkebb lesz a kasztni

Az új McLarenről egyelőre nem sok információ szivárgott ki, még azt sem lehet tudni, hogy az MP4-30-as milyen színű lesz. A technikai igazgató Tim Goss annyit árult el, hogy az autó orra jobban néz majd ki, mint tavaly, a kasztni pedig meglepően szűk lesz. „A Honda fantasztikus munkát végzett, sikerült mindent beszorítaniuk egy nagyon szűk helyre" – nyilatkozta.

Goss hozzátette, a csapat a Hondával együtt sokat gondolkozott azon, hogyan helyezzék el a motor részegységeit. A Mercedes tavaly állítólag azért is emelkedett ki a mezőnyből, mert a többiektől eltérő megoldást választottak, és a kompresszort a turbinától távol helyezték el. Goss nem árulta el, hogy végül átvették-e a Mercedes megoldását, de elmondta, a hűtőrács pozícióján is sokat gondolkoztak, hogy a hűtést egyenletesen osszák el az autó jobb és bal oldalán. „Ez aerodinamikai szempontból elég trükkös kérdés" – mondta.

A technikai igazgató szerint a riválisok jogosan tartanak attól, hogy a McLaren-Honda felveheti velük a versenyt. „A Honda nagyon elkötelezetten küzd a sikerért" – jelentette ki. „Az 1990-es években egy új szintre emelték a motorfejlesztést, és most újra ezt szeretnék elérni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!