Vágólapra másolva!
Niki Lauda szerint túl könnyű az újoncok dolga a Forma-1-ben, ezért ismét nehezen vezethető, 1200 lóerős autókat akar. Úgy véli, a Caterhamnek és a Marussiának esélye sem volt a túlélésre.

Niki Lauda nem tagadja, hogy a Forma-1 jelenlegi helyzetével több szempontból is elégedetlen. Leginkább az zavarja, hogy a modern F1-es autókat szerinte sokkal könnyebb vezetni, mint amikkel még ő versenyzett a 70-es és 80-as években. Úgy véli, jó példa erre az újoncok teljesítménye, akik manapság minden nehézség nélkül alkalmazkodni tudnak az autókhoz, és rögtön jó eredményeket érnek el, mint például Kevin Magnussen, aki tavaly második lett első F1-es futamán.

„Régen olyan nagy teljesítményű autókkal versenyeztünk, hogy a fiatalok kezdetben a gatyájukba csináltak, hiszen tudták, mi történhet egy 300 km/ó-s kicsúszásnál. Manapság szinte ugyanúgy kell vezetni egy F1-es autót, mint egy utcait" – nyilatkozta Lauda a Salzburger Nachrichtennek. A korábbi háromszoros világbajnok egyetért azokkal, akik szerint 2017-től egy „futurisztikus" autóra lenne szükség, amely 1200 lóerős, szélesebb abroncsai vannak, és sokkal nehezebben vezethető.

Lauda szerint a Forma-1-nek „újra azt kellene nyújtania, amit korábban". Mivel fontosnak tartja a technológia fejlődését, a hibrid rendszereket megtartaná, de lazítana az üzemanyag átfolyási sebességét korlátozó szabályokon, nagyobb benzintankokat tenne az autókba, és a fordulatszámot is növelné. Szerinte ez megakadályozhatná, hogy a Max Verstappenhez hasonló, „jogosítvány nélküli tinédzserek" könnyedén helyet kapjanak a mezőnyben. „Ha nem teszünk valamit, akkor tovább fog csökkenni az érdeklődés a Forma-1 iránt" – jósolta.

Laudának nem tetszett, hogy Magnussen tavaly egy 2. hellyel debütált Forrás: AFP

Nincs szükség több autóra

Lauda kifejtette a véleményét a Forma-1-től a jelek szerint búcsúzú két istállóról, a Marussiáról és a Caterhamről is. Szerinte a kis csapatok bukása elkerülhetetlen volt, hiszen nem tudtak annyi pénzt áldozni a Forma-1-es szereplésre, ami elég lett volna a túléléshez.

„Aki manapság beszáll a Forma-1-be, az tudja, hogy legalább 100 millió eurót kell költenie egy szezonban. A nagyobb istállók több mint 200 milliót áldoznak egy idényre" – magyarázta. „Aki 40 vagy 60 millió euróval száll be, az nem tud fennmaradni, ez ilyen egyszerű."

Noha a 2010-ben debütáló csapatok még abban a hiszemben szálltak be az F1-be, hogy életbe lép a Max Mosley által javasolt költségplafon, Lauda szerint csak maguknak köszönhetik a kudarcukat. Az osztrák szerint egyébként nem baj, ha 2015-ben csak 9 csapat indul a bajnokságban. „18 autó is bőven elég" – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!