Társoldalunk:

Elmaradhat az idei Német Nagydíj

2015.01.22. 16:05

Elképzelhető, hogy egyáltalán nem rendeznek futamot Németországban, miután a Nürburgring után Hockenheim is azt állítja, hogy nincs szerződése. Ecclestone nem érti a német pályák anyagi gondjait.

Előfordulhat, hogy idén egyik pályán sem tudják megrendezni a Német Nagydíjat, miután a Nürburgring és Hockenheim tulajdonosai is kijelentették, nincsen erre vonatkozó szerződésük Bernie Ecclestone-nal.

A német versenyt 2007 óta évenkénti váltásban rendezik meg Hockenheimben vagy a Nürburgringen, idén az utóbbi pálya lenne a soros. Az évek óta anyagi problémákkal küzdő, tavaly tulajdonosváltáson is átesett pálya illetékesei azonban nem tudtak megegyezni Ecclestone-nal az idei verseny rendezési díjáról, a Forma-1 nagyura ezért múlt héten kijelentette, idén is Hockenheimben lesz a Német Nagydíj.

Ecclestone úgy gondolta, a hockenheimi pálya szerződését csak módosítani kell, hogy az idei évre is érvényes legyen. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a pálya a 2015-ös futamot is be tudja vállalni – az ő anyagi helyzetük sem fényes, ráadásul tavaly a vártnál jóval kevesebb, mindössze 52 ezer néző látogatott ki a nagydíjra.

Lehet, hogy idén egyáltalán nem lesz Német NagydíjForrás: AFP

Arra a kérdésre, hogy meg tudják-e rendezni a Német Nagydíjat, mindkét pálya szóvivője annyit válaszolt, hogy nincsen szerződésük Ecclestone-nal az idei évre. A 84 éves üzletember ezért a Sky Sportsnak elismerte, már nem biztos benne, hogy Hockenheim meg tudja rendezni a versenyt. Amikor a nagydíj további sorsáról kérdezték, viccelődve válaszolt. „Így is lesz verseny Németországban, csak Ausztriának hívjuk" – mondta.

Ecclestone tisztában van vele, hogy mindkét német pálya pénzügyi gondokkal küszködik, de nem tudja, mi ennek az oka. „Őszintén szólva fogalmam sincs, és eléggé meglep" – mondta. „Talán arról van szó, hogy a németek hozzászoktak ahhoz, hogy Michael (Schumachernek) szurkolnak, ezért hiányolják őt, mióta nem versenyez."

A német futam mellett egy másik klasszikus verseny, az Olasz Nagydíj sorsa is veszélybe került – Ecclestone már korábban utalt rá, hogy a Monzával kötött szerződésük üzleti szempontból „katasztrofális", és a csökkenő nézettség miatt a verseny az utóbbi években veszteséges volt. A nagydíj rendezői a napokban kijelentették, a pálya túlélné, ha 2016 után elvesztenék a Forma-1-es versenyüket.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!