Vágólapra másolva!
Legalábbis az apja szerint.

Az utolsó futamnál sokkal korábban, már a szezon derekán bezsebelhette volna a tavalyi világbajnoki címet Lewis Hamilton, véli édesapja és egykori menedzsere, Anthony. Ifjabb Hamilton végül az utolsó futamon érdemelte ki az újabb trófeát, miután őt és csapattársát, Nico Rosberget számos műszaki probléma hátráltatta a szezon során, egyszer össze is ütköztek, valamint mindketten elkövettek több-kevesebb vezetői hibát is.

„Az ember soha sem tudja 'mi lett volna, ha', de elnézve, hogy Lewis miken ment keresztül tavaly, ha minden jól alakult volna, talán már az év közepe felé megnyerte volna a világbajnokságot" – idézte Anthony Hamiltont a Sky Sports. „Szerintem ez az idén is megtörténhet, ha jól kezdi a szezont, ha az autó megbízható, a teljesítménye is jó, akkor úgy vélem, Lewis az idén is megnyerheti a bajnokságot."

A jelenlegi pontrendszerben igen nehéz olyan jelentős előnyt szerezni, amely már a szezon felénél eldönti a vb-cím sorsát, mert inkább a kiegyensúlyozott teljesítményt favorizálja a győzelmek és kiesések váltakozása ellenében. Legutóbb Michael Schumacher tudott már a nyáron világbajnokságot nyerni még 2002-ben, de akkor 10 pont járt a győzelemért a mostani 25 helyett, és csak az első hat versenyző kapott pontot.

Hamilton és Rosberg barátok maradtak Anthony szerint Forrás: AFP

A nyár folyamán Hamilton teljesítményében is volt egy hullámvölgy, és a műszaki hibákkal együttesen többször is kialakult olyan helyzet, amikor a lemaradása behozhatatlannak tűnt Rosberggel szemben. Sokakat meglepett a német felkészültsége, illetve – különösen az időmérőkön – a tempója, és az idősebb Hamilton szerint a bajnoki vereség után még erősebben tér majd vissza.

„Idén másfélszer annyit várok Nicótól" – mondta. „Szerintem megváltozik a hozzáállása másként tekint majd Lewisra, és máshogy próbálja majd legyőzni őt – jó katona mintájára dolgozik a sikerért. Úgy vélem, Nico talán visszatért az alapokhoz, és újragondolta őket, mert senki sem legyőzhetetlen, csak a megfelelő utat kell megtalálni hozzá."

Máshogy fognak rivalizálni

Anthony az idén „másfajta rivalizálásra" számít a fia és Rosberg között, de úgy véli, 13 éves koruk óta kiépült köztük elég erős tisztelet ahhoz, hogy ebből ne legyen komolyabb probléma. Szerinte az ellentétek hétköznapi helyzetekben is kialakulhattak volna.

„A pályafutásuk csúcsánál járunk, ebben a fázisban óhatatlanul lesz köztük feszültség, de ezek nem személyes jellegűek, hanem a munkájukból következnek. Ugyanez előfordulhat akkor is, ha az ember egy irodában üldögél a legjobb barátjával, de csak az egyiküknek jut munka. Akkor is barátok maradnak, és akkor is eljárnak néha koccintani egyet, holott nyilván mindketten meg akarják kapni azt a munkát. A barátságuk erős" – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!