Társoldalunk:

Domenicali lett a Forma-2 felelőse

2015.01.09. 19:55

Stefano Domenicali az Audi mellett az FIA-nál zajló munkában is szerepet vállalt, az ő feladata lesz az új F2 létrehozása. Egy leendő beosztottja szerint akár a GP2 és a Formula Renault 3.5 is összeolvadhat. 

Az FIA Formulaautós Bizottságának feladata lesz, hogy kialakítsa a jövőben ismét létrejövő Forma-2 koncepcióját. A bizottság elnökének a Ferrari korábbi csapatfőnökét, Stefano Domenicalit választották, aki egyelőre nem foglalta el a tisztséget, de Frederic Bertrand, egy másik tag szerint az F2 kérdése az olasz menedzser hatáskörébe kerül majd.

„Biztos vagyok abban, hogy a kérdést meg kell vitatni Stefanóval, amikor átveszi az elnöki posztot, ez a feladatlistájának egyik kiemelt témája lesz. Egy csúcskategóriát akarunk létrehozni, ami az F3-at követően felkészíti a versenyzőket az F1-re. Azt viszont még nem tudjuk kijelenteni, hogy mindennel készen állunk az F3 és az F4 kapcsán" – mondta az Autosportnak.

Az F2 már Jean Todt programjában is megjelent, amikor 2013 végén ismét megválasztották az FIA elnökévé, de csak néhány nappal ezelőtt került elő ismét, miután kisebb meglepetésre kiderült, hogy az FIA a legtöbb pontot „egy jövőbeli F2 bajnokság" győztesének adná az F1-es szuperlicenc odaítélésekor.

Átrendeződés jön az utánpótlás-kategóriák között

A Nemzetközi Automobil Szövetség Formulaautós Bizottságát korábban Gerhard Berger vezette, az ő munkássága alatt alaposan átalakították az F1-es versenyhétvégék programjában szereplő GP3 miatt szenvedő európai F3-as bajnokságokat, és létrehozták az F3 Európa-bajnokságot, valamint nemzeti F4 szériákat is kidolgoztak. Berger tavaly lemondott a posztjáról, a helyét Domenicali veszi át.

Az elmúlt évtized során az F1 elsőszámú utánpótlás-kategóriája az F1 programjában is szereplő GP2 volt, amit 2004 végén azért hoztak létre, hogy olcsóbb alternatívát kínáljanak vele az FIA által szervezett Forma-3000-nek. Lényeges különbség viszont, hogy a sorozat kereskedelmi jogainak tulajdonosa az F1-hez hasonlóan a CVC Capital Partners, nem pedig az FIA, ami Jean Todt regnálása óta több fronton is próbálja Bernie Ecclestone és üzleti környezete befolyását csökkenteni.

Át kell szervezni az F1 útánpótlássorozatait isForrás: JEAN MICHEL LE MEUR / DPPI/Jean Michel Le Meur

A GP2 eleinte nagyüzemben termelte ki a ma már sikeres F1 pilótákat, többek között Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Romain Grosjean és Nico Hülkenberg is az ottani élmezőny tagja volt. Ám az utóbbi években elszabadultak a költségek, és a továbblépési lehetőségek is beszűkültek. Több F1-es csapat és tehetségkutató program – például a Red Bullé – a mostanában szintén nehézségekkel küzdő World Series Formula Renault 3.5 felé fordult. Bertrand szerint a GP2 és a Formula Renault 3.5 összevonása is felmerült lehetőségként, de ezt a különböző tulajdonviszonyok miatt egyelőre nehéz elképzelni.

„Még nem tudunk döntést hozni az összeolvadásról, ahogy új sorozatok létrehozásáról sem. A legfontosabb, hogy eldöntsük, mit akarunk elérni. Ezután, ha majd mindenki egyetért, kidolgozzuk, hogyan valósítsuk meg a terveket" – foglalta össze Bertrand.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!