Társoldalunk:

Kamion-Eb: három évig a Hungaroringen

2014.12.17. 16:32

A teherautósport csúcskategóriája, amelyet az idén egy magyar csapat magyar versenyzője nyert meg, hosszú szünet után jövő szeptemberben tér vissza a Hungaroringre.

2015-től újabb rangos nemzetközi sorozattal bővül a Hungaroring palettája, a mogyoródi pálya ugyanis három évre megállapodott a Kamion Európa-bajnokság hazai promóterével, a kifejezetten erre a célra alapított Truck Racing Promotion Kft.-vel. A teherautósport csúcskategóriája, amelyben az idén a magyar Oxxo Racing Team versenyzője, Kiss Norbert szerezte meg a bajnoki címet, negyedszázados szünet után tér vissza a Hungaroringre.

„A kamionversenyek roppant népszerűek és nem véletlenül, hiszen nagyon látványos, amikor húsz-huszonkét, egyenként öt és fél tonnás szörnyeteg sofőrje a gördülő rajtnál rálép a gázpedálra" – vélte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – „Hát még, amikor előzgetni kezdik egymást..."

A Kamion-Eb minden hétvégéjén négy versenyt rendeznek, de a szervezők a pályán zajló programokat más, családbarát eseményekkel is kiegészítve szeretnének "fesztiválhangulatot" teremteni. Az Ostermann Forma-1 Kft. által online is értékesített jegyek az egész hétvégére 6900, csak szombatra vagy vasárnapra pedig 4900 forintba kerülnek majd, két felnőtt és két gyerek számára azonban már 9900 forintért is vásárolható lesz családi belépő.

Jövő szeptemberben kamionok is rajthoz állnak a HungaroringenForrás: Oxxo Racing Team

Gyulay a nemzetközi példákból és a WTCC sikeréből kiindulva arra számít, hogy a magyar résztvevők népes közönséget fognak mozgósítani.

„Mivel a magyar nézőknek van kiért szurkolniuk, nagy érdeklődésre számítunk" - mondta. „A számok egyébként is azt mutatják, hogy minden helyszínen a figyelem középpontjába kerül a küzdelem: az idén a Nürburgringen 175 ezer néző szurkolta végig a versenyeket, de Le Mans-ban és Mostban is majd' százezren voltak rá kíváncsiak."

A kamionos szakág népszerűsítéséből a köztévé is kiveszi a részét: 2015-ben - várhatóan a Duna TV-n vagy az M2-n - minden futamhétvégéről egyórás összefoglalóban számolnak majd be a rákövetkező szerdán, a hungaroringi versenyeket pedig élőben szeretnék közvetíteni, akár a tervezett sportcsatornán, az M4-en.

Az aszfalt nem bánja

Mivel a Hungaroring régóta esedékes újraaszfaltozására várhatóan a jövő évi versenyszezon után kerül majd sor, a régi burkolaton éppen a szeptember 5-6-i Kamion EB-futam lesz az utolsó esemény. Ezért nem kell amiatt aggódni, hogy az 5,5 tonnás monstrumok tönkreteszik az aszfaltot, s bár 2016-tól már azok is a felújított pályán fognak versenyezni, Gyulay az Origo GPhírek kérdésére azt mondta, „bízunk benne, hogy a jövőben sem lesz ebből probléma. Jövőre a Red Bull Ringen is rendeznek versenyt, ahol jobb minőségű az aszfalt, ettől függetlenül azt gondoljuk, hogy a rendezvény nem veszi majd igénybe túlzottan a pályánkat."

Az Európa-bajnok Kiss Norbert és az Oxxo Racing Team másik pilótája, a mindössze 18 éves Major Benedek már várja, hogy hazai közönség előtt is rajthoz állhasson. „Nagyon örülök neki, hogy éppen most lesz rá lehetőség, amikor a sikereknek köszönhetően még nagyobb figyelem irányul a sportágra" – mondta Kiss. „Remélem, a hungaroringi futamon már úton leszünk a bajnoki címvédés felé, hiszen az a célunk. Afelől nincs kétségem, hogy a verseny látványos lesz, és az eredményt illetően is optimista vagyok, mert nemcsak az én vezetési stílusomnak fekszik a Hungaroring, hanem a járművemnek is."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!