Vágólapra másolva!
Egyelőre ismeretlen okok miatt alaposan összetörte Porschéját a Sportautó Világbajnokság zárófutamán. Jelenleg kórházi megfigyelés alatt áll, várhatóan a hét második felében térhet haza.

Először szerzett pole pozíciót a Porschével Mark Webber a Sportautó Világbajnokság (WEC) újkori történetében a sorozat idei zárófutamán, Interlagosban. A #20-as rajtszámú autónak azonban a hatórás verseny viszont már nem hozott sikert, sőt Webber pályafutása egyik legkomolyabb balesete után még mindig megfigyelés alatt áll a Bandeirantes kórházban.

Webber autója röviddel a verseny leintése előtt , egyelőre ismeretlen okokból megpördült, majd a Matteo Cressoni által vezetett GT-osztályú Ferrarival ütközve menetiránnyal szemben, az oldalával nekicsapódott a padlógázas utolsó kanyar betonfalának - ugyanott, ahol a 2003-as Brazil Nagydíjon balesetet szenvedett a Jaguarral. A Porsche szinte a felismerhetetlenségig összetört, s bár Webber a képes volt kommunikálni csapatával a becsapódás után, az ilyenkor előír protokollt követve kórházba szállították.

„Mindenem fájt ma reggel, tele vagyok zúzódással, és a fejem is hasogat" – nyilatkozta Webber, akit versenyzőtársa, Brendon Hartley és Timo Bernhardt is meglátogatott a kórházban. „Nincsenek emlékeim arról, hogyan történt a baleset, a csapat még vizsgálja a részleteket. Köszönöm az orvosi stáb segítségét a pályán és itt, a kórházban is. Nagyon jó munkát végeznek, gondoskodnak rólam."

A balesetben az AF Corse által benevezett 8Star Ferrari is érintett volt, de az autót vezető Cressoni szerint csak azután ütköztek össze, hogy Webber elvesztette az uralmát Porschéje felett. A futamon a Neel Jani/Mark Lieb/Romain Dumas trió jóvoltából a baleset ellenére is első győzelmét aratta a WEC-ben a sportkocsiversenyzésbe az idén visszatért Porsche, mögöttük a bajnoki címet már elhódító Anthony Davidson és Sebastien Buemi Toyotája ért célba.

Webberék most szereztek először pole-t az idén Forrás: AFP/Guillaume Souvant

„Nagyszerű, hogy a srácok a 14-es autóval elhozták a győzelmet, ez fantasztikus befejezése a szezonnak" – mondta Webber. „Már most várom, hogy jövőre ismét autóba ülhessek."

Szerencsétlenül járt versenyzőtársának - aki hívta őt a WEC-be, ha a McLarennél nem hosszabbítanák meg a szerződését - a Twitteren jókívánságait küldte barátja, Jenson Button is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!