Vágólapra másolva!
Eredetileg már az idei Magyar Nagydíj előtt tervezték, de kiderült, hogy még a 2015-ös versenyt is a jelenlegi burkolaton fogják megrendezni. A kivitelezést ősszel a kiszámíthatatlan időjárás, tavasszal pedig a rendelkezésre álló idő rövidsége akadályozza.

Noha az eredeti tervek szerint már az idei Magyar Nagydíjat is egy teljesen újraaszfaltozott pályán kellett volna megrendezni, még a következőre is a régi burkolaton kerül majd sor – erősítette meg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt az Origo GPhíreknek.

A vonalvezetés átalakításának ötletét már korábban elvetették, de amikor tavaly meghosszabbította a verseny szerződését 2021-ig, Bernie Ecclestone feltételként kötötte ki, hogy a pálya viharvert, egyes szakaszokon már korábban felújított aszfaltját teljes hosszában lecseréljék. A Hungaroring alelnöke, Gerstl Péter lapunknak februárban úgy nyilatkozott, hogy a munkálatokat idén októberben mindenképpen elkezdik. Ám ez Gyulay szerint részben az elhúzódó tendereztetés miatt nem történhetett meg, és a május 2-3-án a WTCC hétvégéjével kezdődő 2015-ös versenyszezon korai rajtjából adódóan jövő tavasszal sem lesz rá idő.

„A kivitelezők nem vállalták be ősszel, mert azt mondták, nem látnak garancia arra, hogy befejeződik. Nincs rosszabb annál, ha felmarjuk az aszfaltot, aztán felfagy, viszont ez teljesen időjárásfüggő" – mondta az Origo GPhíreknek. „Valószínűleg azonban tavasszal sem vállalják be. Legkésőbb április elejéig el kellene készülnie ahhoz, hogy a WTCC előtt meglegyen a kötelező harminc nap."

Csak a 2015-ös Magyar Nagydíj után aszfaltozzák újra a Hungaroringet Forrás: Farkas Péter (Origo)

A Hungaroring vezérigazgató-helyettese, Gazsi Júlia hozzátette, hogy a tenderre érkezett ajánlatok 40-55 napos határidőt szabtak meg a munkálatok elvégzésére, „de 85 nap kell az előkészületekhez is", mert a szintén cserére szoruló rázóköveket például egyedi sablonok alapján gyártják le. Gyulay szerint ezért valószínűleg majd a 2015-ös versenyszezon befejeztével, a Kamion Európa-bajnokság szeptember 4-6-i futamai után kezdődhet meg az újraaszfaltozás.

Amely a nyomvonal 4381 méteres hosszához mérten viszonylag szerény összegbe, nettó 600-800 millió forintba fog kerülni, mivel csupán a pálya legfelső 5 cm-es kopórétegét távolítják el hozzá. A szintén problematikus vízhálózatnak az elmúlt időszakban elszenvedett csőtörések ellenére tavasszal csak egy szakaszát fogják kicserélni.

További fejlesztések

A Hungaroring az év elején benyújtott egy előterjesztést a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz a fejlesztési terveiről, amelyre Gyulay szerint pozitív visszajelzéseket kapott. 2015 azonban még „előkészítő év" lesz, és a vállalatnak részletes megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie. A pálya környéki úthálózatot és a parkolók régóta zavaros helyzetét is meg akarják oldani, mert „ilyen rendezvényeket hosszú távon csak megfelelő infrastrukturális háttérrel lehet idehozni."

A Mogyoródot a Hungaroring mellett Kerepessel összekötő elkerülő út projektje viszont már az engedélyeztetési fázisban tart. A hétmilliárd forintos beruházás keretében épülő út, amelynek az úgynevezett Bernie Avenue magasságában hatágú lehajtója lesz az M3-as autópályáról, nem a Hungaroringhez tartozik, de a rendezvények idején jellemző forgalmi viszonyokat is tanulmányozva tervezték meg.

Átmeneti a nézettség csökkenése?

Habár a Forma-1-es versenyek nézettsége az idén világszerte, még Németországban is csökkent, holott egy német autómárka német pilótája volt a világbajnoki küzdelem egyik főszereplője, Gyulay Zsolt úgy véli, ez a negatív tendencia csak átmeneti.

Az idén a Hungaroringre is kevesebben látogattak ki az elmúlt években megszokottnál, ami Gyulay szerint nem indokolható kizárólag az Osztrák Nagydíj visszatérésének Forrás: Farkas Péter (Origo)

„Én azt gondolom, hogy a Forma-1 most és tíz év múlva is a világ egyik legnézettebb, legfantasztikusabb sorozata lesz" – mondta. „Ebben lehetnek hullámvölgyek és hullámhegyek. Biztosan magyarázható ez a Mercedes dominanciájával, és magyarázható az új motorokkal, amelyekkel én is nehezen barátkozom meg, mert a hanghatásból eredő varázs a pályán tényleg elmúlt egy kicsit. De nem tartok attól, hogy hosszú távon csökkenni fog a nézettség."

Gyulay elsősorban a magas jegyáraknak tulajdonítja, hogy a hagyományosan népszerű Német Nagydíjra például kevesebb néző látogatott ki, mint a Kamion EB ugyanazon a hétvégén megrendezett, szintén németországi fordulójára. A Forma-1-ben szerinte is „sokmindent át kellene gondolni", és úgy véli, „a promóciós díjak magas színvonala feljogosít minket arra, hogy ennek érdekében nyomást gyakoroljunk. Ha már veszünk egy ilyen drága rendezvényt, elvárhatjuk, hogy érdekes legyen."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!