Vágólapra másolva!
A hosszú távú versenyek királyának 2015-ös kiadásán a Porsche harmadik LMP1-es autójának egyik pilótája lesz, miközben a Force Indiával teljesíti az F1-es idényt.

Nico Hülkenberg hosszú idő óta az első aktív Forma-1-es versenyző lesz, aki elindul a Le Mans-i 24 órás futamon, a jövőre az idei kettő helyett már három autót indító Porsche ugyanis felvette őt a pilótái közé. Ezt az tette lehetővé, hogy az autósport egyik legnagyobb eseményét a Kanadai és Osztrák Nagydíj között, június 13-14-én fogják megrendezni, vagyis nem ütközik egyik F1-es versennyel sem.

Hülkenberg köszönetet mondott csapatának, a Force Indiának azért, hogy elengedi Le Mans-ba. „Porsche és Le Mans – ez a kombináció minden autóversenyző számára vonzó" – mondta. „Régóta a Porsche lelkes rajongója vagyok, és szorosan figyelemmel követtem a visszatérésüket az LMP1-be. Ettől egyre erősödött bennem a vágy, hogy vezethessem azt az autót Le Mans-ban."

A Porsche három pole-t is szerzett a WEC-ben töltött első szezonja során Forrás: Porsche

Régebben bevett szokás volt, hogy az F1-es pilóták más versenyeken is rendszeresen kipróbálják magukat, ez azonban a nagydíjak számának növekedésén túl azért is lehetetlenné vált, mert a csapatok és szponzoraik PR-okokból nem szívesen engedték el őket más támogatói portfólióval rendelkező cégekhez. Legutóbb Sébastien Bourdais volt az, aki a Toro Rossónál teljesített F1-es idény közben rajthoz állt a Le Mans-i 24 óráson is.

A pályafutását a Red Bullnál tavaly befejező Mark Webber már az idén részese volt a Porsche Le Mans-i felállásának, amellyel nemrég hírbe hozták a McLarennél bizonytalan helyzetű Jenson Buttont is.

„A Porsche LMP1-es programjának a WEC-ben teljesített első szezonja során elért sikereit dicséri, hogy felkeltettük egy olyan újabb világklasszis figyelmét, mint amilyen Nico" – mondta a Porsche csapatfőnöke, Andreas Seidl. „Most igyekezni fogunk felkészíteni őt a rá váró új kihívásokra, például arra, hogy megtanuljon helyezkedni a lassabb GT-autók jelentette forgalomban és a Le Mans-i éjszakában."

Bár a Porsche a 919 Hybriddel csak 3. lett a WEC összetettjében, és győzelmet nem sikerült aratniuk, a hét fordulóból háromra ők szerezték meg a pole pozíciót.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!