Társoldalunk:

Dupla pontok és Safety Car utáni állórajtok sem lesznek

2014.11.26. 16:17

Eltörlik a közönség által kritizált dupla pontokat és Safety Car fázisok után nem lesznek állórajtok sem jövőre. Az F1 Commission tagjai nem tudtak megállapodni a motorfejlesztések ügyében, és a kiscsapatok problémáival kapcsolatban sem született megoldás.

Miközben a csapatok továbbra is Abu-Dzabiban tesztelnek, az F1 Commission képviselői Genfben ültek tárgyalóasztalhoz, hogy a jövő évvel kapcsolatos szabálytervezetekről megállapodásra jussanak. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint 2015-re elhagyják az idén nagy port kavart, de csupán Sergio Pérez (és az általa megelőzöttek) helyezését befolyásoló dupla pontokat az utolsó futamról, valamint Bernie Ecclestone javaslata sem valósul meg, amelyek szerint minden Safety Car fázis után állórajttal folytatódott volna a futam.

E két kérdésben a résztvevők egyetértettek, a motorfejlesztések lazításával kapcsolatban viszont nem jutottak egyezségre, így várhatóan 2015-ben a már korábban megalkotott szabályok maradnak érvényben. Ennek értelmében februárig összesen 32 zseton használható fel az erőforrások továbbfejlesztésére, ami a teljes rendszer 48 százalékát teszi ki. A februári homologizáció után újításokra 2016-ig nem lesz lehetőség, akkor viszont már többségi döntéssel is átírhatóvá válnak a hajtással kapcsolatos szabályok.

Az idei autó mentheti meg a Caterhamet?

Napirendre került a kiscsapatok megsegítésének kérdése is, bár a német lap szerint ezzel kapcsolatban végleges elhatározás egyelőre nem született. A Caterham életben maradását elősegítendő engedélyeznék, hogy a 2015-ös szezont az idei autó módosított változatával kezdjék meg, így csak az első szárnyat kellene cserélni, és a minimális tömeget lenne szükséges 10 kg-mal növelni. Ezeknek csekély anyagi vonzata van, és a csődbiztosnak több ideje lenne vevőt találni az Abu-Dzabiban visszatérő istállónak.

Megpróbálják megmenteni a CaterhametForrás: AFP/Patrik Stollarz

A probléma ugyanakkor az, hogy a 2015-ös Renault erőforrás csak jelentős átalakítások árán lenne beépíthető az autóba, egy adott gyártó pedig jelenleg nem homologizáltathat különböző specifikációjú erőforrásokat. Abu-Dzabiban viszont a Lotus, a Williams, a Ferrari (azóta leváltott), a Force India és a Red Bull képviselője kijelentette, hogy nem okozna gondot számukra, ha a Caterham érdekében ez a szabály megváltozna. A Mercedes-Benz Motorsport részéről Toto Wolff úgy vélte: „Át kell gondolnunk a szabályokat, hogy ezt miként tudnánk megvalósítani, eredményez-e tényleges költségcsökkenést, és ha igen, akkor megoldást kell találnunk rá."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!