Vágólapra másolva!
Erőt merít Hamilton interlagosi megpördüléséből, és reméli, hogy egy kis szerencsével a csapattársa csak 3. lesz az abu-dzabi idényzárón. Hamilton azt ígéri, óvatos lesz.

Noha a Brazil Nagydíjon nyerni tudott, így 17 pontra csökkentette a hátrányát, Nico Rosberg az abu-dzabi idényzárón már győzelemmel is csak akkor lehet világbajnok, ha Lewis Hamilton legfeljebb a 3. helyen ér célba. Tisztában van vele, hogy ennek egy műszaki hiba nélkül kevés az esélye – de egy kicsit bízik a Williamsben, amely kivételes esetben a Mercedesre is veszélyes lehet.

„Ő az! Szükségem van Felipe Massa segítségére" – mutatott mosolyogva az interlagosi 3. helyezettre Rosberg a brazíliai verseny után. „Lewisnak nem szabadna a 3. helynél előrébb végeznie, de ez egy ilyen autóval nem reális elvárás. Nem tudom, ki lehet képes beférkőzni közénk – talán a Williamsnek lehet egy jó húzása. Fantasztikus lenne, ha hirtelen ennyire formába lendülnének, és megelőznék (Hamiltont)."

Rosberg reméli, hogy Massa beférhet Hamilton elé Abu-Dzabiban Forrás: AFP/Nelson Almeida

„A jó végsebességük révén ez nem teljesen életszerűtlen. Talán vannak körülmények, amelyek engem segíthetnek" – tette hozzá. „Valahogy motiválnom kell Felipe Massát, hogy bombaformába lendüljön, és megszerezze a 2. helyet, miközben én győzelmet aratok."

Rosberg erőt merít abból, hogy Hamilton Interlagosban kipördült, és vesztett kb. 7 másodpercet, miközben elég előnyt akart gyűjteni ahhoz, hogy a bokszkiállása után ő térjen vissza az élre. „Ezt jó volt látni, hiszen az utolsó verseny előtt azt bizonyította, hogy hibázhat" – vélte a német. „Örömmel hallottam, hogy időt vesztett, mert így a gumik kímélésére fordíthattam az előnyömet. Kihasználtam arra, hogy az etap végén is maradjon bennük élet."

Hamilton óvatos lesz

Hamilton a Bildnek nyilatkozva célzott rá, hogy mivel a 2. hely is elég lesz számára a vb-címhez, nem fog mindenáron a győzelemre hajtani. „A helyzet teljesen más, mint 2008-ban, amikor először lettem világbajnok. Most már tudom, mit kell tennem" – jelentette ki. „Az biztos, hogy nem kell annyit kockáztatnom, mind eddig. A tét óriási lesz, de a rutin remélhetőleg segíteni fog."

Ha Hamilton kiesik egy műszaki hiba miatt, Rosberg esélyei a végső győzelemre megsokszorozódnak – különösen az idényzárón kiosztott dupla pontok miatt, amelyek a Mercedes vezetése szerint is aggályosan befolyásolhatják a párharc kimenetelét.

„Ha egy technikai probléma bármelyiküket kiüti, az sötét árnyékot fog vetni a világbajnokságra" – mondta az Auto Motor und Sportnak Toto Wolff, a Mercedes igazgatója. „A dupla pontos rendszert senki nem szereti. Beszélnünk kell róla, hátha jövőre megszabadulhatunk tőle."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!