Vágólapra másolva!
Meglepte, hogy az istálló Ericssont és Nasrt szerződtette a következő idényre. Vergne azt állítja, jövőre is a Forma-1-ben versenyez majd.

Csütörtökön kiderült, hogy a Sauber egyik jelenlegi versenyzőjét sem tartja meg a 2015-ös idényre, miután Felipe Nasrt szerződtették a korábban leigazolt Marcus Ericsson mellé. Ez azt jelenti, hogy Adrian Sutilnak és Esteban Gutiérreznek is távoznia kell, pedig egyes hírek szerint a németnek volt szerződése a következő idényre is. Ezt támasztja alá az is, hogy Sutil meglepődött a hír hallatán, és a Brazil Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, kérdőre vonja majd a csapatát.

„Bizonyos dolgokról mindenképpen beszélnünk kell" – mondta, majd hozzátette, egyáltalán nem biztos benne, hogy a pénzügyi gondokkal küzdő svájci csapat az eredeti terveiknek megfelelően áll fel a rajtrácsra 2015-ben. „Igen, most bejelentettek két versenyzőt – de ez nem azt jelenti, hogy biztosan ez a két pilóta fog vezetni. Sőt azt sem jelenti, hogy az istálló egyáltalán rajthoz áll majd."

„Ebből a szempontból nem sok változás történt múlt hét óta" – utalt Sutil arra, hogy a Sauber anyagi gondjai miatt eddig is bizonytalan volt a helyzete. „Ez csak egy bejelentés volt, de mindenképpen beszélnem kell velük, hogy elrendezzük az ügyet."

Sutil még nem tudja, mi vár rá a jövőben Forrás: AFP

Csapattársa, Esteban Gutiérrez a Twitteren osztott meg egy közleményt, amelyben köszönetet mondott a Saubernek az elmúlt két idényben végzett munkájukért. „Sajnos hosszú tárgyalások és egyezkedések után sem sikerült megállapodnunk, de még mindig több opcióm van arra, hogy a Forma-1-ben maradhassak. Most ezeken a lehetőségeken dolgozunk" – nyilatkozta Gutiérrez.

Vergne optimista

Bizonytalan a jövője a Toro Rosso pilótájának, Jean-Eric Vergne-nek is. A francia először kikerült a csapat jövő évi felállásából, miután leszerződtették a helyére Max Verstappent, de a helyzet rögtön megváltozott, amikor Sebastian Vettel bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt. Az osztrákok Danyiil Kvjatot szerződtették le Daniel Ricciardo mellé, a Toro Rossónál pedig újra megüresedett egy hely. Noha erre jelenleg több pilóta is pályázik, Vergne kifejezetten jónak érzi az esélyeit. A francia mellett ráadásul korábban a csapatfőnök Franz Tost is kiállt, és Verstappen is egyetértett abban, hogy sokat tanulhatna egy tapasztalt csapattárstól.

„Még semmi nem dőlt el" – nyilatkozta Vergne a Le Figarónak. „De nem aggódom túlságosan. 2015-ben is a Forma-1-ben fogok versenyezni."

A francia elmondta, több csapattal is kapcsolatban áll, de a Toro Rosso ajánlata élvez előnyt.