Vágólapra másolva!
Bár a Williamstől vissza kellene szerezniük a konstruktőri 3. helyet, közben már a következő szezonjukat is meg akarják alapozni.

A technikai igazgató, Pat Fry elárulta, hogy a Ferrari már a következő szezonra szánt fejlesztések tesztelésére is fordít majd időt az USA Nagydíj hétvégéjén.

„A közvetlenül egymás után megrendezett japán és szocsi versenyek óta három hetünk volt rá, hogy felkészüljünk az újabb egymást követő, amerikai és brazil futamokra" – idézi Fry-t a Ferrari honlapja. „Az extra hét több időt biztosított a felkészülésre, valamint arra, hogy tesztelés céljából készítsünk néhány alkatrészt. Ezek mind az autó teljesítményének fokozására szolgálnak, de a szezonnak ebben a szakaszában már inkább 2015-öt tartva szem előtt."

Erre már csak azért is szükség van, mert – mint Fry elismeri – a Ferrari több területen komoly hátrányba került riválisaihoz, elsősorban a Mercedeshez képest. Azonban remélik, hogy jövőre meg tudnak majd szabadulni a hiányosságaiktól. „Az ismereteink mindenképpen jelentősen bővültek, már sokmindent alaposabban értünk" – mondta Fry. „Az is egyértelmű számunkra, hogy miben kell fejlődnünk a riválisainkhoz képest."

A Ferrari Austinban már 2015-re fog tesztelni Forrás: Ferrari

„Az autó összes részével foglalkoznunk kell. A hajtáslánc és az aerodinamika terén merész célokat tűztünk ki magunk elé, mert mindkettő kulcsfontosságú terület. Ezeket a célokat el is kell érnünk, ha versenyképesek akarunk lenni, ezért a főhadiszálláson zajló munkának jelenleg már ez a prioritása, ahogy a következő négy hónapban is lesz."

A maranellói istálló ugyanakkor nem hanyagolhatja el az idei teljesítményét sem, ha vissza akarja szerezni a konstruktőri 3. helyet a jelenleg 28 ponttal előtte álló Williamstől. Fry szerint Austinban a gumik jelentik majd a siker kulcsát.

„A pálya elején sok a lendületes gyors kanyar, van egy nagyon hosszú egyenes, és több lassú forduló is" – emlékeztetett Fry. „Az előző két itteni versenyen a gumik jelentették a domináns tényezőt – a teljesítményünket az fogja meghatározni Austinban, hogy mennyire tudunk hatékonyan bánni velük."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!