Vágólapra másolva!
Christophe de Margerie hétfőn halt meg, miután a repülőgépe egy hókotrónak ütközött Moszkvában. Grosjean az egyik személyes támogatóját vesztette el.

Hétfő éjjel végzetes repülőgép-balesetet szenvedett Christophe de Margerie, a francia Total olajipari cég elnök-vezérigazgatója. A De Margerie-t szállító repülőgép egy hókotrónak ütközött a moszkvai Vnukovo repülőtéren, a balesetben a cégigazgató és a háromfős személyzet azonnal életét vesztette.

A Total több szállal kötődik a Forma-1-hez, a Red Bull és a Lotus munkáját üzemanyag-szállítóként és szponzorként segítik. A két istálló kedden közleményt adott ki, melyben sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt.

„Régóta együtt dolgoztunk Christophe de Margerie-vel, és mindig a lehető legnagyobb elismeréssel gondoltunk rá" – állt a Red Bull közleményében. „Az üzleti életben zseniális volt, és azon kívül is számos okból nevezhetjük nagyszerű embernek. Tragikus, hogy így veszítettük el őt, hiányozni fog nekünk."

Forma-1, Romain Grosjean, Lotus Forrás: AFP

A Lotus azt írta, hogy De Margerie halála „sokkolta és mélyen elszomorította" őket. „A Total a Lotus F1 Team régi partnere, Christophe pedig barátja és támogatója volt az egész csapatunknak. Csapatfőnökünknek és elnökünknek, Gérard Lopeznek pedig személyesen is jó barátja volt."

A Lotus francia versenyzőjét, Romain Grosjeant különösen érzékenyen érintette a vezérigazgató halála, hiszen a vezérigazgató régóta támogatta a pályafutását. „Nagyon nehéz ilyen hírre ébredni. Életünk során nagyon ritkán találkozunk olyan emberekkel, mint amilyen te voltál, Christophe" – írta Grosjean a Facebook oldalán. „Mindig a legjobb embereket veszítjük el túl korán, és ma reggel ez a mondat igazabb, mint valaha."

„Egyszerre voltál félelmet keltő, lenyűgöző, kedves, elbűvölő és humoros, és mindig emlékezni fogok a veled töltött pillanatokra. Ezek mind különlegesek voltak, csakúgy, mint a kapcsolatom a Total F1-gyel, ami a te segítségeddel jöhetett létre" – folytatta. „Mindig segítettél, és sokat tanultam tőled. Tudom, hogy ezután is figyelsz majd minket, és büszke leszel az eredményeinkre."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!