Vágólapra másolva!
Rob Smedley, aki a Ferrarinál Massa versenymérnöke volt, a sporttörténet legtehetségesebb pilótái közé sorolja a spanyolt, ezért meglepődött, hogy a csapata elengedte. Nem valószínű, hogy Alonso szabadságot venne ki, vagy Le Mans-ba tenne egy kitérőt.

Meglepődött Fernando Alonso Ferraritól való távozásán Rob Smedley, aki éveken át a spanyol csapattársát, Felipe Massát segítette versenymérnökként, mielőtt az idén átigazolt a Williamshez. Bár a Red Bull vezetői céloztak rá, hogy azért sem próbálják megszerezni Alonsót, mert nehezen kezelhetőnek tartják, Smedley szerint tévednek, a kétszeres világbajnok ugyanis egyáltalán nem „bomlasztó személyiség."

„Nem, egyáltalán nem az" – idézi Smedleyt a crash.net. „Szerintem nagyon is következetesen képviseli a nézeteit, és pontosan tudja, mit akar, de ez igaz a legtöbb olyan emberre, aki jó a munkájában. Én ezt erénynek tartom. Soha nem hagyja magát eltéríteni a szándékaitól, mentálisan nagyon erős, és bármilyen szabályrendszerhez képes alkalmazkodni; az autójából is száz százalékot, ha nem még többet hoz ki. Szerintem összekovácsolja a csapatát egyszerűen azáltal, hogy ennyire jó."

Motiválja a csapatát

Smedley úgy véli, Alonso jelenléte kifejezetten ösztönzőleg hat a csapatára. „Ha valaki ennyire a topon van, és kevesen képesek a nyomába érni, az már önmagában motiváló" – magyarázta. „Csináljon valaki bármit is az életben vagy a Forma-1-ben – legyen versenyző, mérnök, technikus, akármi –, ha különlegesen tehetséges, azzal a környezetében mindenkit jobb teljesítményre sarkall. Azt gondolom, ezért motiváló Fernandóval együtt dolgozni."

Smedley szerint Alonso talán minden idők legjobbja Forrás: AFP

A Williams vezető versenymérnöke nem érti, a rezsimváltáson átesett Ferrari miért enged el egy ilyen kaliberű klasszist. „Számtalanszor elmondtam nyilvánosan is, hogy szerintem Fernando a generációja, sőt akár odáig merészkednék, hogy minden idők legjobbja. Rendkívül nagyra tartom" – mondta Smedley. „Borzasztóan sokat hozzátesz a csapata teljesítményéhez, ezért nagyon meglepett, hogy szétválnak az útjaik (a Ferrarival). Ez nyilván közös megegyezéssel, vagy közös meg nem egyezéssel történik, ha így akarjuk nevezni."

„Mindegy, ez az ő dolguk. Azt azonban a sport érdekében remélem, hogy sikerül elhelyezkednie valamelyik élcsapatnál. Hozzá hasonlóan én is bízom benne, hogy nyer még pár világbajnoki címet a visszavonulása előtt, mert megérdemelné."

Le Mans csak pletyka

A napokban híre ment, hogy Alonso jövőre – amíg arra vár, hátha Lewis Hamilton távozik a Mercedestől – tesz egy kitérőt Le Mans-ba, ahol az Audinál versenyezhet. A pletyka alapja a Ferrari korábbi főnökével, Stefano Domenicalival volt kapcsolatos, akiről azt feltételezték, hogy a német márka sportprogramjának irányítását veheti át Wolfgang Ulrichtól. Ez azonban alighanem félreértés, mert Domenicalinak inkább arra van esélye, hogy a Ducati vezetésével bízzák meg.

Alonso jó úton halad afelé, hogy a Honda alkalmazottjaként a McLarenhez szerződjön. Az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint ugyamakkor eltaktikázta magát, amikor hagyta, hogy Sebastian Vettel ferraris átigazolására hamarabb fény derüljön, mint az ő jövőjére. „Alonso nem pókerezett elég ügyesen" – mondta Villeneuve az As-nek. „Talán mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a pályán ő a legjobb. Ám az F1-ben néha azt sem árt tudni, hogyan kell mozgatni a szálakat, és ez neki nem mindig megy."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!