Vágólapra másolva!
Óriási eredménynek tartják, hogy Oroszországban sikerült megnyerniük a konstruktőri világbajnokságot, de Bianchi balesete beárnyékolja az örömüket. Ross Brawn munkáját sem felejtik el.

A Mercedesnek Szocsiban 25 pont is elég lett volna ahhoz, hogy bebiztosítsa az első helyet a konstruktőri világbajnokságban, de végül idei kilencedik kettős győzelmükkel hódították el a trófeát. Az orosz verseny után 223 pont az előnyük a Red Bull előtt, ez a hátralévő három versenyen már matematikailag is behozhatatlan.

A gyári csapatként az 5. idényét teljesítő Mercedes hatalmas sikernek tartja, hogy viszonylag rövid időn belül sikerült egy ilyen eredményes csapatot felépíteniük, de az ügyvezető igazgató Toto Wolff szerint Szocsiban nem tudtak felhőtlenül örülni a sikernek. Jules Bianchi ugyanis továbbra is kritikus állapotban fekszik egy japán kórházban a szuzukai balesete után, ami az Orosz Nagydíj hétvégéjét is beárnyékolta.

„Nem szabad elfelejtenünk, mi történt múlt héten. Hiába kerül sor ünneplésre, hiába boldogok a srácok, amiért meglett az eredménye a kemény munkának, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi történt Jules-lel" – jelentette ki Wolff.

Az osztrák nem feledkezett meg Ross Brawn érdemeiről sem, aki 2013 végéig állt a csapat élén. „Büszke vagyok, hogy része lehetek ennek az istállónak, amelynek az alapjait még Ross Brawn fektette le" – mondta. „Ő is nagyon fontos szerepet játszott a csapatunk kiépítésében, és a 2012-ben tapasztalt előrelépésben."

A Mercedes felért a Forma-1 csúcsára Forrás: AFP

„Folyamatosan javulni tudtunk, és sikerült jó döntéseket hoznunk. A szükséges források is a rendelkezésünkre álltak" – mondta, amikor a siker titkáról kérdezték. „A stuttgarti főnökeink rájöttek, mire van szükségünk, és azóta felszállóágban vagyunk. Ma ennek láthatjuk az eredményét."

Még Lauda is elérzékenyült

A korábbi háromszoros világbajnok Niki Lauda – aki 2012-ben csatlakozott ügyvezetői jogkör nélküli igazgatóként a Mercedeshez – szintén úgy véli, hogy a rengeteg munka és a helyes döntések vezettek a sikerhez. „Ez számomra is nagyon sokat jelent" – nyilatkozta a verseny után. „Be kell vallanom, kicsit elérzékenyültem. Amikor Ross Brawnnal és Toto Wolff-fal belekezdtünk ebbe az egészbe, nagyon nehéz dolgunk volt. Ez egy érzelmekkel teli pillanat, de most már a következő versenyre kell gondolnunk."

Az istállóhoz 2013 elején csatlakozó Lewis Hamilton elmondta, nem gondolta volna, hogy ilyen korán sikerült felérniük a csúcsra. „Amikor elköteleztem magam a csapat mellett, tudtam, hogy jó úton járunk. Mégis hihetetlen érzés, hogy rögtön a második idényemben sikerült felérnünk a csúcsra" – lelkendezett. „A csapat egész évben fantasztikus munkát végzett, és büszke vagyok rá, hogy itt versenyezhetek. Remélem, még sok közös sikerben lesz részünk."

Az egyéni bajnokság éllovasa a verseny után Bianchinak ajánlotta a győzelmét. „Egész hétvégén csak egyetlen emberre tudtam gondolni, Jules-re" – nyilatkozta. „Természetesen átérzem a csapat izgatottságát és a győzelemmel járó boldogságot is. De akárhányszor kijöttem a pályára ezen a hétvégén, mindig Jules-re és a családjára gondoltam. Minden nap imádkozom érte."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!