Vágólapra másolva!
A világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló Daniel Ricciardo elismerte, vezetői hiba miatt ütközött a falnak a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Csapattársa, Sebastian Vettel szerint Ricciardo kicsúszása nem hozta hátrányos helyzetbe a Red Bullt.

Szokatlan baleset vetett véget Daniel Ricciardo pénteki napjának Szuzukában, amikor a második szabadedzésen, mindössze 20 perc elteltével a falhoz csapta Red Bullját a célegyenesre vezető kanyarban. A különös helyzetben történt ütközésre eleinte Sebastian Vettel sem tudott magyarázattal szolgálni, de Ricciardo elmondta, saját maga idézte elő a kicsúszást.

"Hibát követtem el" - ismerte el az edzés után. "Abban a körben vissza akartam hűteni a gumikat, amikor előkerült a sárga zászló, ezért kifejezetten lassan mentem, hogy amikor megkezdem a gyorskörömet, keményen nyomhassam a gázt" - magyarázta. "A gumik viszont talán túlságosan is lehűltek, és miután ráléptem a gázpedálra, nem tudtam megfogni az autót."

A baleset miatt Ricciardo pénteken nem tudta kipróbálni a keményebb gumikat, és a lágyabbakon is csupán egy mért kört tett meg, de az alapján úgy érezte, hogy a két edzés közötti beállítási változtatások beváltak. Vettel adatai alapján a két keverék közötti különbséget is meg tudta becsülni. "Látjuk, miként viselkednek a gumik, egyértelműnek tűnik, hogy körülbelül egy másodperc különbség van a két keverék között" - nyilatkozta.

Ricciardo a célegyenesre ráfordulva törte össze a Red Bullt Forrás: Red Bull

Hibák nem férnek bele, mondja Vettel

Vettel számára problémamentesen alakult a pénteki nap. Ő Valtteri Bottas, Fernando Alonso és Jenson Button tempójához hasonló teljesítményre volt képes, de jobban örült volna, ha csapattársa is be tudja fejezni a számára előírt programot. Ennek ellenére úgy vélte, így sincsenek bajban a továbbiakra nézve.

"Jó lett volna, ha (Ricciardo) még kint tud maradni, de így is rendben vagyunk"- mondta a bajnoki címvédő, aki a rádión érdeklődött, hogy csapattársa jól van-e a baleset után. "Láttam az autót a gumifalban, ezért rákérdeztem, hogy minden rendben van-e, de szerencsére jól érezte magát."

"Néhány évvel ezelőtt Timo Glocknak volt ugyanott egy igen csúnya balesete. Az ilyesmi könnyen megesik, ezért érdeklődtem"- utalt honfitársa 2009-es ütközésére.

A német versenyző további javulásban bízik a holnapi nap előtt, ami segíthet csapatának a Williams és a Ferrari elleni csatában. Vettel úgy vélte, csak hibátlan teljesítménnyel lehetnek eredményesek Szuzukában.

"Úgy gondolom, hogy még mindig maradt a tarsolyunkban. Viszonylag jó napunk volt, még úgy is, hogy vesztettünk némi időt. Abban bízom, hogy ha még éjjel dolgozunk az autón, találunk 1-2 tizedet itt-ott. Ez a pálya az autó minden elemét megdolgoztatja, nem csak a gumikat, igazi versenyzőknek való" - lelkesedett Vettel.

"Persze, lehetne lassan is lehetne vezetni, de nem ezt terveztük erre a hétvégére! Úgyhogy inkább olyan gyorsan fogunk menni, ahogy csak tudunk, közben az egyik szemünket mindig rajta tartjuk a gumikon. Sokat fog segíteni, ha nem hibázok: Ellenkormányzás, kerekek kipörgetése és kicsúszás nem fér bele" - jelentette ki.

Bár száraz pályán a Mercedes egyelőre utcahosszal vezet Szuzukában, Vettel szeretne mögöttük maradni, hogy hasznot húzhasson az Ezüstnyilak esetleges problémáiból, ahogy ezt Daniel Ricciardo idén már háromszor is megtette. A német versenyző viszont nem számít a Mercedesek botlására.

"Ha én vagyok a harmadik, és ők kiütik egymást, akkor én nyerek!" - viccelődött az eddigi négyszeres szuzukai győztes. "Akkor majd azt mondom, 'köszi srácok', és élek a lehetőséggel. Ugyanakkor, ők is felnőttek már, és el fogják kerülni az összetűzést."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!