Társoldalunk:

A Ferrarinak és a Mercedesnek kedveznek a 2015-ös orrok

2014.09.30. 18:15

Az FIA már a nyáron változtatott az F1-es autók elejére vonatkozó szabályokon, és a szélcsatornában azóta végzett tesztekből kiderült, hogy ez az idén hosszú, keskeny orrokat tervező csapatoknak a vártnál nagyobb hátrányt jelent.

A Forma-1-es autók elejét erre a szezonra kötelezően átszabták egy vitatott szabálymódosítással, amely azt a célt szolgálta, hogy az oldalütközéseknél és a ráfutásos baleseteknél csökkenjen a sérülés veszélye. A nem elég átgondoltan meghatározott méretek miatt azonban a csapatok többsége aerodinamikailag hatékonyabbnak tartott, de esztétikátlan orrkialakítással rukkolt elő (ezt részletesen, ábrákkal illusztrálva itt magyaráztuk el).

Hogy száműzze a „hangyászorrokat", az FIA a 2015-ös szabályzatot már a nyáron átfogalmazta. Bár az orrcsúcs mögött 5 cm-rel mért függőleges keresztmetszet minimális felületén (a 9000 mm²-en) nem változtattak, függőlegesen lejjebb csúsztatták, és 10 cm-rel hátrébb is meghatároztak egy minimális, 20 000 mm²-es keresztmetszetet. Ezen a ponton 330 mm, míg az orrcsúcsnál 140 mm lehet a maximális szélesség, ráadásul mindkét keresztmetszetnek szimmetrikusnak kell lennie, így a Lotus kettős orrkúpja automatikusan szabálytalanná válik.

A Caterhaméhez hasonló orrok jövőre biztosan eltűnnekForrás: AFP

Mindez valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy a legtöbb autó orra jövőre az idei Mercedeséhez és Ferrariéhoz hasonlóan lapos és széles lesz. A többi csapatnak nagyobb mértékben kell változtatnia a koncepcióján, és a szélcsatornában elvégzett tesztek alapján ez a vártnál súlyosabb veszteséggel fog járni. „Meglepődtünk, hogy mekkora leszorítóerőt vesztettünk" – ismerte el a Red Bull főtervezője, Rob Marshall.

Ugyanezt tapasztalták a Force Indiánál is. Az istálló technikai igazgatója, Andy Green azt mondta, „a szélcsatorna tesztek tanúsága szerint 20 pontnyi leszorítóerő veszett el", ami – noha a pontos mértéke nem ismert, mivel a pont csapatonként eltérő, „titkos" mértékegység – kifejezetten soknak számít.

Az Auto Motor und Sportnak Green hozzátette, hogy a módosítás miatt az új szabályoknak már most is majdnem teljesen megfelelő Mercedes és Ferrari jövőre „jelentős lépéselőnyben" lesznek a többiekhez képest, mert már tudják, hogyan kell úgy megépíteniük a lapos és széles orrot, hogy az átmenjen a törésteszteken. Ennek különösen nagy jelentősége lehet, mivel az F1-es autók eleje aerodinamikai szempontból kiemelten fontos: az orr-rész kialakítása határozza meg a levegő áramlását az összes többi része felé.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!