Vágólapra másolva!
A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja úgy véli, a sportnak jót tenne, ha korlátoznák a csapatok rádióforgalmát a nagydíjakon, hiszen a versenyzők szinte csak a mérnököktől kapott információkra hagyatkoznak. Boullier szerint a szurkolók is örülnének a változásnak.

Az Autosport információi szerint a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja az Olasz Nagydíj hétvégéjén történt megbeszélésük után azzal a kéréssel fordult a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA), hogy jelentős mértékben korlátozzák a csapatok rádióforgalmát a nagydíjhétvégék alatt.

A csapatok szerint az F1 népszerűségének csökkenéséhez az is hozzájárul, hogy a versenyzőkre sokan csak „bábként" tekintenek, hiszen a mérnökeik szinte minden lépésüket irányítják a bokszutcából. A csapatrádiókban számos olyan információ hangzik el, amely segíti a versenyzőket a jobb köridő elérésében, például gyakran tájékoztatják őket arról, hol veszítenek időt a csapattársukhoz képest.

Nincs szó teljes tiltásról

A Stratégiai Munkacsoport azokat az üzeneteket szeretné betiltani, amelyek segítik a versenyzőket a jobb teljesítmény elérésében. A másfajta kommunikációt továbbra is engedélyeznék, a versenyzők üzeneteit például nem korlátoznák.

Sokak szerint túl sok rádióüzenet érkezik a bokszutcai irányítóközponból Forrás: AFP

A csapatok állítólag a Sportszabályzat 20.1-es cikkelyére hivatkozva korlátoznák a rádióforgalmat, amely kimondja, hogy „a versenyzőnek egyedül és segítség nélkül kell vezetnie az autóját." Az elméletük szerint segítséget jelent, ha a bokszból a teljesítményükre vonatkozó információkat kapnak, ezért a szabály szigorúbb betartásával könnyen ki lehetne szűrni a hasonló üzeneteket. Az Autosport szerint a csapatok jelenleg is tárgyalnak az FIA-val a szigorítás lehetőségéről, és a Szingapúri Nagydíj körvonalazódhat, mit is terveznek pontosan.

A nézőknek is jó lenne

A McLaren sportigazgatója, Eric Boullier úgy véli, a rádióforgalom korlátozása a rajongóknak is kedvezne. Idén ugyanis az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó új szabályok mellett megnőtt a pilóták vezetési stílusára vonatkozó üzenetek száma, melyeket a nézők nem mindig tudnak értelmezni.

„Idén a kevesebb üzemanyag és a keményebb gumik miatt még kötöttebb a helyzetünk, és megértem, ha az üzenetek néha összezavarják a szurkolókat – a versenyzőknek spórolniuk kell a gumikkal, a benzinnel és minden mással" – mondta.

„A rádión adott üzenetek és utasítások azóta jelen vannak a Forma-1-ben, mióta beszerelték az eszközt az autókba. Az elmúlt három évben annyi változás történt, hogy már a közvetítésben is hallhatjuk a rádiózást" – tette hozzá a francia. „A FOM persze kivehetné a rádióüzeneteket a közvetítésből, vagy megszűrhetné azokat. Az új szabály viszont egyszerűbbé tenné a helyzetet, és a versenyzőknek is megadná a lehetőséget, hogy szabadabban kifejezzék magukat a pályán. Ez mindenképpen jobb lenne."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!