Vágólapra másolva!
Megegyeztek abban, hogy felfüggesztik a szerződéshosszabbításról szóló egyeztetéseket mindaddig, amíg a bajnokság tart.

Lewis Hamilton 2012 végén távozott nevelőcsapatától, a McLarentől, és három éves megállapodást kötött a Mercedes istállóval. Jelenleg a szerződés időtartamának a fele telt le, és lassan időszerűvé válik a folytatásról tárgyalni. Főleg, hogy Rosberg már túl van a hosszabbításon.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt állítja, bár Rosberg szerződését már július közepén meghosszabbították, Hamilton esetében nem kell sietniük. A német pilóta szerződése az idény végén lejárt volna, csapattársáé viszont a 2015-ös szezonra is érvényes, ezért érnek rá később egyeztetni róla.

„A szezon ezen szakaszában a helyzet komolyodik, és nekünk továbbra is a versenyzésre kell összpontosítanunk" – válaszolta Wolff az Autosport kérdésére, hogyan állnak a Hamiltonnal való tárgyalások.

Hamilton és a Mercedes egyelőre nem gondol a jövőre Forrás: Mercedes GP

„Egy dolog azonban biztos: senki mással nem fogunk leülni a tárgyalóasztalhoz mindaddig, amíg nem kapunk tiszta képet arról, hogyan tudjuk folytatni a munkát Lewisszal" – állította. „Egymásnak is azt ígértük, nem lépünk kapcsolatba másik pilótákkal, Lewis pedig nem lép kapcsolatba más csapatokkal."

„Jelenleg a bajnokságra kell összpontosítanunk, és nem szerződésekről egyeztetni, mert arra még van másfél évünk" – zárta gondolatait Wolff.

A tárgyalások elhalasztása újabb táptalajt adhat a Hamilton McLarenhez való visszatéréséről szóló feltételezéseknek. A wokingi istállót az elmúlt napokban több másik sztárversenyzővel, köztük Sebastian Vettellel és Fernando Alonsóval is összefüggésbe hozták.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!