Társoldalunk:

Chilton mégis versenyezni fog a Belga Nagydíjon

2014.08.22. 12:10

A Marussia versenyzője mégsem egész hétvégére, csak az első szabadedzésre adta át az autóját Alexander Rossinak.

A Marussia pénteken bejelentette, hogy a csütörtökön közölt információkkal ellentétben Max Chilton mégis versenyezni fog a Belga Nagydíjon. Korábbi cikkünkben is olvashatták, hogy a Marussia eredetileg azért akarta erre a hétvégére átadni Chilton versenyzőülését az istálló tartalékpilótájának, az amerikai Alexander Rossinak, mert pénzre van szüksége.

Valószínűleg az lehetett a háttérben, hogy Chilton szponzorai nem fizettek időben, vagy eleget a csapatnak. "Max Chilton önként lemondott a versenyzőüléséről a hétvégi spái versenyen, hogy a csapat hozzájusson a szükséges pénzügyi forrásokhoz az ülés eladásával” – állt a Chilton támogató PR-cég csütörtöki sajtóközleményében.

Max ChiltonForrás: Marussia

A Marussia azonban péntekre megváltoztatta a döntését, és úgy döntöttek, a második szabadedzéstől kezdve mégis a brit versenyző fogja vezetni az egyik autójukat. Elképzelhető, hogy Chilton szponzorai éjszaka mégis elutalták az istállónak a hiányzó összegeket.

„A sportfelügyelők kaptak egy igénylést a Marussia F1 Teamtől, amelyben arra kérték őket, hogy a benevezett Alexander Rossit (42-es rajtszám) a korábban benevezett Max Chiltonra (4-es rajtszám) cserélhessék a 2014-es Belga Nagydíjon. Az FIA a Forma-1 Sportszabályzat 19-es cikkelyének megfelelően a sportfelügyelők engedélyezik a versenyzőcserét” - áll az FIA közleményében.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!