Vágólapra másolva!
A Ferrari mérnöke, James Allison hangsúlyozta, hogy amennyiben bevezetik a Forma-1-be a 18 colos gumikat, akkor a gyártónak legalább egy évvel előtte már prototípusokat kell bocsátania a csapatok rendelkezésére.

A közeljövő egyik újabb technikai újítása lehet a Forma-1-ben a jelenleginél 5 collal nagyobb, 18 colos gumik bevezetése. Az érkezésük 2016-ra vagy 2017-re várható, és a Pirelli nemrég már lebonyolított egy tesztet is velük Silverstone-ban.

Azt még nem tudni, hogy az olasz gyártó lesz-e a mezőny beszállítója, amikor bemutatkoznak a nagyobb kerekek (a szerződésük 2016 végén jár le), de a Ferrari technikai igazgatója, James Allison hangsúlyozta, hogy a csapatoknak időben el kell kezdeniük az ismerkedést a 18 colos gumikkal.

"Bárki kapja meg a gumiszállítási jogot 2017-re, ha 18 colos termékeket gyárt, akkor legalább egy évvel előtte abroncsokat kell adnia a csapatoknak a szélcsatornába" - idézte őt az Autosport. "Nagyon fontos, hogy valósághű gumijaink legyenek a szélcsatornában, ugyanis az abroncsok az egyik legfontosabb aerodinamikai tényezők az autón."

"Alapjában véve befolyásolják a leszorítóerőt, és a pontos szélcsatornás, illetve CFD-s szimulációk érdekében nagyon lényeges, hogy pontosan lemásoljuk a formájukat."

Így néztek ki a Pirelli kísérleti 18 colos gumijai Forrás: Lotus

A gumigyártók egyébként egy adott szezon közepén még nem véglegesítik a következő évre szánt keverékek összetételét.

Új lehetőségek

Allison szerint a 18 colos abroncsok a szakemberek számára izgalmas kihívásokat tartogathatnak. "A kerekeknél felszabaduló hely sok kutatásnak és mérnöki ötletnek nyit teret" - mondta.

A nagyobb gumik az autók tervezését jelentősen befolyásolnák, például a felfüggesztést teljesen más szemlélettel kellene elkészíteni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!