Vágólapra másolva!
Hülkenberg szerint az új szabályok sokat segítettek az idén debütáló versenyzőknek, a rutinos pilóták tapasztalata pedig kevesebbet ér. Kvjat úgy gondolja, azért így is sokat kell tanulniuk.

A 2014-es idényben három versenyző érkezett meg újoncként a Forma-1-be: Kevin Magnussen a McLarennél, Danyiil Kvjat a Toro Rossónál, Marcus Ericsson pedig a Caterhamnél debütált. Közülük elsősorban Magnussen és Kvjat hívta fel magára a figyelmet jó eredményekkel – a dán az idénynyitón dobogóra állhatott, és azóta többször is sikerült legyőznie világbajnok csapattársát, Jenson Buttont, Kvjat pedig szintén fel tudja venni a versenyt Jean-Eric Vergne-nyel, és több futamon pontszerző helyen ért célba.

A negyedik F1-es idényét teljesítő Nico Hülkenberg úgy véli, az idei újoncok az autókat érintő jelentős szabályváltozások miatt könnyebben érnek el figyelemreméltó eredményeket. „Azon gondolkoztam, vajon az új szabályok és autók mellett könnyebb-e újoncként megérkezni a Forma-1-be" – nyilatkozta a német az Autosportnak. „Ezt nem tudhatom biztosan, de láthatjuk, hogy Kvjat és Magnussen rögtön képes volt legyőzni a csapattársát, és nagyon jól teljesítenek."

Hülkenberg nem szeretné alábecsülni az újoncok teljesítményét, de szerinte a szereplésüket nehezen lehet összehasonlítani a korábbi években debütált versenyzőkével. Ő például 2010-ben sokkal jobban küszködött Rubens Barrichello ellen a Williamsnél. „Persze nem azt akarom mondani, hogy ők rossz pilóták, sőt elég jónak tartom őket. De emlékszem, hogy nekem kicsit nehezebb dolgom volt a debütáló idényemben" – magyarázta. „Nem tudom, hogy ők ennyivel jobb versenyzők-e, vagy a körülmények miatt van könnyebb dolguk."

Kvjat szerint idén is nehéz belerázódni a Forma-1-be Forrás: AFP

Elértéktelenedett a tapasztalat

Hülkenberg hozzátette, a megváltozott autók miatt idén sokkal kevésbé számít a tapasztalat, hiszen mindenkinek alkalmazkodnia kellett az új technikához. Ezzel egyetért Jean-Eric Vergne is, aki szintén úgy gondolja, hogy a 2014-es év remek lehetőséget nyújt az újoncoknak a sikeres bemutatkozásra.

„Szerintem az új előírások egy szintre hozták a versenyzőket, hiszen az autók minden szempontból megváltoztak" – vélekedett. „Idén teljesen másképp kell őket vezetni – néhány pilóta hihetetlenül küszködik velük."

Van mit tanulni

Kvjat elismerte, hogy az új szabályok kicsit könnyíthettek a helyzetén, ennek ellenére úgy gondolja, az újoncoknak manapság is rengeteget kell tanulniuk az első idényükben. „Számos olyan tényező van, amelyről még mindig sokat kell tanulnom – például a leszorítóerő, vagy az autó versenyre történő beállítása" – mondta a 20 éves orosz, aki az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon minden idők legfiatalabb pontszerzője lett az F1-ben. „Rengeteg dologgal kell játszadoznunk – a különböző nyomásokkal, a légterelőkkel, a balansszal és így tovább. De úgy érzem, én jó irányba haladok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!