Vágólapra másolva!
Örülnek, hogy a hírek szerint javul az állapota, és nem tervezik módosítani a feltételeket.

Bár múlt decemberi síbalesete után Michael Schumacher fél évig kómában feküdt, és a legjobb esetben is hosszú rehabilitáció vár rá, a Mercedes nem tervezi, hogy felbontja vele a szerződését, vagy megváltoztatja annak feltételeit.

Schumachert 1991-ben többek között a Mercedes segítette a Forma-1-be, és a pályafutása végén, 2010 és 2012 között három évig versenyzett is a gyári csapatuknál. Azóta a cég egyik nagykövete volt.

„Örülünk a pozitív fejleményeknek" – mondta a Bild am Sonntagnak a Daimer elnöke, Dieter Zetsche arra célozva, hogy a hétszeres világbajnokot nemrég átszállították egy svájci rehabilitációs intézetbe, meg nem erősített sajtóhírek szerint pedig a felesége a közeljövőben haza is viheti, és otthon ápolhatják tovább. „Nagyon bízunk benne, hogy folytatódik a felépülése.

Schumacher továbbra is a Mercedes nagykövete marad Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Bár egy másik szponzora, a Rosbacher korábban kilátásba helyezte, hogy szakít Schumacherrel, Zetsche hangsúlyozta, hogy „mi nem gondolkodtunk a szerződés módosításán." Hozzátette: ő maga nem látogatta meg a versenyzőt a kórházban, mert „maximálisan tiszteletben tartja" a család privát szféráját.

Schumacher jelenlegi állapota hivatalosan nem ismert. Június közepén csak annyit árultak el róla, hogy egyre gyakrabban tér magához, részleteket azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!