Vágólapra másolva!
A 2015-ben visszatérő mexikóvárosi aszfaltcsík vonalvezetését megváltoztatják, a híres Peraltada kanyar biztosan nem kap helyet rajta. Elképzelhető, hogy a Mexikói Nagydíj lesz a dupla pontos zárófutam.

Múlt héten jelentették be hivatalosan, hogy 2015-ben húszfutamosra bővül a Forma-1-es versenynaptár, miután 23 éves szünet után ismét megrendezik a Mexikói Nagydíjat. A versenyre a néhai Rodríguez testvérekről elnevezett létesítményben, az Hermanos Rodríguez pályán kerül sor, ahol 1963 és 1992 között korábban 16 nagydíjat rendeztek.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a klasszikus pályán komoly felújításokra van szükség, az aszfaltcsík és azt körülölelő létesítmények ugyanis elavultak az évek során. A Mexikói Nagydíj szervezőbizottságának élén tevékenykedő José Abed – aki egyben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) alelnöke is – a napokban azt is elárulta, hogy a vonalvezetésen is változtatni kell. A mexikói pálya leghíresebb kanyarját, célegyenes előtti, rendkívül gyors Peraltadát például nem próbálhatja ki a jövő évi mezőny.

„A régi döntött kanyar túl veszélyes lenne” – nyilatkozta Abed a Grupo Formula rádiónak. „A másik ok pedig az, hogy valahogyan helyet kell biztosítanunk további 40 ezer nézőnek.” Abed hozzátette, a Mexikói Nagydíj rögtön a visszatérése évében kiemelt szerepet kaphat. „Elképzelhető, hogy itt rendezik meg a dupla pontos idényzárót” – mondta.

A hírek szerint azonban több futam is pályázik az utolsó futam megrendezésének jogára, például a szezont az utóbbi években gyakran lezáró Interlagos is. Egyelőre annyi biztos, hogy idén az Abu-Dzabi Nagydíjon elért helyezéseikért kapnak dupla pontokat a versenyzők.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!