Vágólapra másolva!
Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap délelőtt a Hungaroringen találkozott Bernie Ecclestone-nal, akivel a Magyar Nagydíj jövőjét érintő beruházásokról tárgyalt. A legfontosabbnak a pálya újraaszfaltozását tartja.

A Magyar Nagydíj jövőjének biztosítása érdekében a Hungaroring fejlesztésére tett ígéretet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, aki vasárnap délelőtt a pályán tartott megbeszélést Bernie Ecclestone-nal.

„Kicsit több volt ez, mint egy formális találkozó, hiszen közösen egyetértettünk abban, hogy a Forma-1 nagyon fontos Magyarország számára. Úgy gondolom, ezzel a kézfogással talán meg is erősítettük a közös együttműködést" – mondta. „Azt is látjuk, hogy tovább kell lépnünk a fejlesztés terén."

„Én arra fogok tenni javaslatot, hogy az elkövetkező négy, öt és hét év fejlesztésének vonatkozásában adjunk kiemelt szerepet a Forma-1-nek, hogy minél látványosabb, nagyobb, az országimázst növelő beruházást tudjunk elvégezni."

Seszták Miklós szeretné, ha a kormány kiemelt figyelmet fordítana a Magyar Nagydíjra Forrás: Farkas Péter (Origo)

Gyulay Zsolthoz, a Hungaroring elnök-vezérigazgatójához hasonlóan Seszták Miklós is a pálya régóta esedékes újraaszfaltozását tartja a legsürgetőbb feladatnak. „Szerintem ezt az idén el kell kezdeni, hogy a következő versenyidényt az új burkolaton tudják lebonyolítani. Már rendeljük a sarokköveket" – mondta. Az Origo GPhírek kérdésére, hogy ennek a költségeit melyik fél fogja állni, azt felelte: „Pont erről beszélgettünk. A Hungaroring szeretné a költségvetés terhére" elvégezni a fejlesztést, „mi viszont szeretnénk, ha a Hungaroring gazdálkodná ki."

„Arra kaptunk biztató jeleket, hogy ők, ha mindent összedobnak, és az utolsó sarokból az utolsó fillért is kisöprik, talán saját erőből is meg tudnák csinálni. Természetesen akkor kérdés, hogy mi lesz a működésükkel. Szerintem meg fogjuk találni a megfelelő összhangot."

Tavaly hosszabbítottak

Noha a tavalyi Magyar Nagydíj hétvégéjén az akkori fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné csak szándéknyilatkozatot írt alá a verseny eredetileg 2016-ig szóló szerződésének 2021-ig történő meghosszabbításáról, Seszták Miklós szerint "egy gentleman agreement-beli kézfogás majdnem ér annyit, még ha ebben a rohanó világban talán nem is." Az Origo GPhíreknek azonban Gyulay Zsolt megerősítette, hogy a megállapodás hivatalos formában is megszületett a két aláíró fél, a Hungaroring Sport Zrt. és Ecclestone között.

Ecclestone nem kért konkrét garanciákat Forrás: Farkas Péter (Origo)

Seszták Miklós hozzátette, hogy Ecclestone konkrét garanciát nem kért a verseny jövőjének biztosítására. „Inkább a közös szellemet próbáltuk kifejezni, nem a problémákról beszéltünk, de egy biztos: a kézfogás mindent elárul, és egy irányba nézünk" – árulta el. A szükséges fejlesztések gazdasági vonzatainak nagyságrendjéről szeptemberre ígért tájékoztatást.

Seszták Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány elismeri a Magyar Nagydíj jelentőségét. „Én azt gondolom, hogy aki ide kijön, aki kicsit is bekapcsolja a tévét, az látni fogja, hogy ez egy nagyon fontos sportesemény az országban" – nyilatkozta. „Tovább kell vinni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!