Vágólapra másolva!
Az őt műtő orvossal máig tartja a kapcsolatot, szívesen ellátogatna a kórházba is. Reméli, hogy a szezon második felében, amikor a Williamsnek fekvő pályák jönnek, végre elkezdhet rendszeresen pontokat szerezni. A hockenheimi rajtbalesetért még mindig Magnussent okolja.

Felipe Massa éppen az öt évvel ezelőtti Magyar Nagydíj időmérőjén szenvedte el pályafutásának legnagyobb balesetét, amikor fejbe találta a Rubens Barrichello autójából kiszakadt rugó, életveszélyes koponyasérülést okozva. Bár azóta teljesen felépült, ez sokak szerint fordulópontot jelentett a karrierjében, és az tény, hogy azóta egyetlen futamgyőzelmet sem sikerült aratnia. Ő ennek ellenére azt állítja, mindig szívesen tér vissza a Hungaroringre.

Massa szívesen jön a Hungaroringre Forrás: Williams

„Magára a balesetre úgysem emlékszem" – mesélte csütörtök délután a Williams motorhome-jában, ahol a csapat újonnan megtalált formájának köszönhetően alig lehetett elférni az újságíróktól. „Nagyon jó érzésekkel szoktam megérkezni ebbe az országba. Sok szurkolóm van itt, az emberek szívesen biztatnak mindenhol, ahová megyek: a szállodában, a reptéren. Kellemes idejönnöm, ez számomra különleges hely. Pozitív energiát kapok, amit talán arra is fel tudok használni, hogy jól alakuljon a nagydíjhétvégém."

Massa hozzátette, hogy máig hálás a budapesti Állami Egészségügyi Központnak, ahol 2009 nyarán az életét mentették meg. „Még nem tudtam elmenni a kórházba, de örülnék, ha lenne rá időm. Rendszeresen kapcsolatban állok az orvossal, aki műtött, nagyon jó viszonyban vagyunk" – mondta.

Még mindig Magnussent hibáztatja

A Williams brazil versenyzője az utóbbi négy futamból háromszor ütközés miatt esett ki, így a Monacói Nagydíj óta összesen 12 pontot szerzett, míg csapattársa, Valtteri Bottas 57-et. Massa Hockenheimben drámai körülmények között fejezte be a még szinte el sem kezdődő küzdelmet, amikor a rajt után összekoccant Kevin Magnussen McLarenjével, és az autója fel is borult. Később kritizálta a fiatal dánt, aki szerinte „az első kanyarban akarja megnyerni a versenyt", s bár Magnussent a McLaren is védelmébe vette, ő továbbra sem változtatott a véleményén.

„Hányszor keveredett már balhéba az első körben?" – firtatta. „Szerintem kicsit túl agresszív volt. Két autó haladt előtte, és még nem is úgy helyezkedett, hogy mindkettőt meg tudja előzni."

„Ráadásul direkt óvatos is voltam abban a kanyarban. Még el is vettem a gázt, hogy Valtteri előttem fordulhasson el. Az én autómból lehetetlen volt észrevenni, hogy van mellettem valaki, ezt egyszerűen nem láthattam. Különben is, ő jött hátulról."

Amikor szembesítették vele, hogy a hockenheimi sportfelügyelők csak ellene folytattak vizsgálatot, Magnussent még gyanúba sem keverték, Massa azt felelte: „Ebből csak az látszik, hogy az FIA-nek is van mit tanulnia..."

A Williamsnek jó pályák jönnek

Massának amiatt nem kell aggódnia, hogy a csapattársához képesti ponthátránya veszélyezteti a jövőjét, mert a szerződése a következő szezonra is érvényes. . „Úgyhogy nem írhatod meg, amit akartál!" - vágott vissza vigyorogva az erről érdeklődő újságírónak, általános derültséget keltve a hallgatóságában.

Bár a Hungaroringen nincsenek hosszú egyenesek, ezért a pálya papíron nem igazán kedvez a Williamsnek, Massa biztosra veszi, hogy a szezon második felében, a nyári szünet után kifejezetten jó helyszínek következnek a grove-i istálló szempontjából.

„Ez a pálya segíthet más csapatoknak, például a Red Bullnak és a Ferrarinak, de az előző néhány versenyt elnézve itt is ütőképesek lehetünk" – vélte. „Utána viszont olyan helyszínek jönnek, amelyek nagyon kedveznek az autónknak, úgyhogy a szezon második fele jó lesz számunkra. Monza, Spa, talán az USA, Brazília... Az utolsó verseny helyszínén (Abu-Dzabiban) is vannak hosszú egyenesek."

Miután a Williams a legutóbb már megelőzte a Ferrarit a konstruktőri összetettben, és célba vette a 2. helyezett Red Bullt, Massa elismerte, hogy ez az elsöprő lendület ösztönzően hat az egész csapatra. „Senki nem számított rá, hogy az első három hely valamelyikéért küzdhetünk majd. Ez mindannyiunk számára különleges érzés" – mondta

A Magyar Nagydíjhoz írt futamelőzetesünk itt olvasható.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!