Vágólapra másolva!
Toto Wolff a Mercedes több tagjával együtt vett részt egy csapatépítő kerékpártúrán, amikor elcsúszott előtte a technikai igazgató, Paddy Lowe, ezért félrerántotta a kormányt. A válla, a kulcscsontja, a könyöke és a csuklója is eltört az eséstől.

Rosszul végződött a Mercedes csapatépítő rendezvénye a héten, az istálló kereskedelmi ügyeit irányító Toto Wolffnak ugyanis a jobb válla, kulcscsontja, könyöke és csuklója is eltörött egy kerékpárbalesetben. Kedd délután az istálló több tagja Bécs környékén, a Duna mentén biciklizett, amikor a technikai igazgató, Paddy Lowe elesett. A mögötte haladók igyekeztek kikerülni, Wolff a kormányt félrerántva szintén felborult, és ekkor sérült meg. Lowe sem úszta meg az esést sérülés nélkül, de csak horzsolásokat szenvedett.

Wolffot a bécsi központi kórházban már megműtötték, és a jelek szerint képes jókedvvel gondolni a balesetére. "Mostantól inkább a profikra hagyjuk az ilyesmit! Lewis és Nico 300 km/ó-s tempónál jobban bánik az egymáshoz közeledő kerekekkel, mint mi 30 km/ó-snál" - írta meg Twitteren a reakcióját a Mercedes, a Terminátorhoz hasonlítva a csapatfőnököt.

Toto Wolff a műtét után Forrás: Twitter

A Williams tesztpilótanője, Susie Wolff szintén könnyed hangnemben beszélt Toto sérüléséről. "A férjem egy hős. Mint tudjuk, a fiúk mindig fiúk maradnak... Úgy tűnik, a következő hetekben ápolónőként is dolgoznom kell!"

A Mercedes egyik szóvivője közölte, hogy Wolff hangulata jó, és valószínűleg ott lesz a hétvégi Magyar Nagydíj helyszínén. A Motorsport-Total.com információi szerint a csapat két versenyzője, Lewis Hamilton és Nico Rosberg nem vett részt az ominózus kerékpártúrán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!